Telex • 2025. október 27. 10:15
Kós Hubert két világcsúcsot úszott a közelmúltban, és bár a világkupa-sorozaton 60 millió forintnál több pénzdíjat nyert, egyetemi státusza miatt nem juthat hozzá a nyereményhez - írja a Telex.
A 22 éves magyar úszó a Magyar Úszó Szövetség honlapján értékelte kiemelkedő teljesítményét. "Olimpián, világbajnokságon nem lehet ennyire felszabadultan versenyezni, mint egy világkupán. Imádtam ezt a három hetet, az úszás még sohasem esett ennyire jól" - nyilatkozta Kós, aki előbb 200 méter háton, majd 100 méter háton állított fel világcsúcsot 25 méteres medencében.
Bob Bowman tanítványa három világkupán állt rajthoz - Carmelben, Westmontban és Torontóban -, mindegyiken győzött a hátúszótávokon, így az összetett pontversenyt is fölényesen nyerte meg. Teljesítményével 184 ezer dollárt (több mint 60 millió forintot) keresett, azonban a pénzhez nem juthat hozzá.
Az Egyesült Államokban ugyanis az egyetemisták amatőr státuszú sportolóknak számítanak, ezért pénzdíjakat nem kaphatnak. "Majd az összeférhetőséget vizsgáló compliance részleg megmondja, jogosult vagyok-e bármennyire a díjazásból, vagy sem" - magyarázta Kós, hozzátéve, hogy 2022-ben is hasonló helyzetben volt, akkor is a nemzetközi szövetség kasszájában maradt a nyereménye.
A Texas Egyetemen tanuló úszó hangsúlyozta, számára az elmúlt hetek kizárólag az úszásról és a fejlődésről szóltak, nem a pénzkereseti lehetőségről. Edzője, Bob Bowman nagy álma, hogy tanítványa 50 méteres medencében is világcsúcsot ússzon egyszer, ehhez tette meg az első lépéseket rövid pályán.
Kós jelentős fejlődésen ment keresztül, amióta Amerikában edz. "Elgondolkodtam azon, igazából hol voltam három éve és hol tartok most. Akkor jöttem ki, és szintén Amerikában rendezték a Világkupát. Kétszáz háton bejutottam a döntőbe, de úgy vertek le öt másodperccel, hogy csak néztem. Most meg nyerem az összetettet és úszok két világcsúcsot" - mondta.
JÓL JÖNNE 10 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 10 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 210 218 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 9,97%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank (THM 10,22%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
A magyar úszó kiemelte az amerikai edzésmódszer előnyeit, különösen a vízalatti delfinezés és a fordulók fontosságát. A szingapúri világbajnokságon két érmet nyert: 200 háton aranyat, 200 vegyesen bronzot. Bár jövőre nincs világbajnokság, csak Európa-bajnokság Párizsban, Kós nem tervez lassítani: "Eddig tartott a pihi, megyünk vissza a levesbe, érkezik a terror - most még négy napig itt edzünk, aztán irány a magaslat, három hét brutál hajtás."
címlapkép: Derencsényi István, MTI/MTVA