Pénzcentrum • 2025. november 27. 14:54
A Newcastle United hivatalos panaszt nyújt be a francia rendőrség ellen, miután állításuk szerint szurkolóikat a Marseille elleni Bajnokok Ligája-mérkőzés után indokolatlan erőszak érte - jelentette a BBC.
Az angol klub közleményben jelentette be, hogy az UEFA-nál, a Marseille-nél és a francia rendőrségnél is panaszt tesz a szurkolóikat ért "elfogadhatatlan bánásmód" miatt. A keddi 2-1-es vereséget követően a rendőrök paprika spray-t, gumibotokat és pajzsokat vetettek be a Newcastle drukkereivel szemben.
A mérkőzés után a vendégszurkolókat biztonsági okokból egy órán át a stadionban kellett volna tartani, majd 500 fős csoportokban kísérték volna őket a metróhoz. A Newcastle szerint azonban az első csoport távozása után a rendőrség "szükségtelen és aránytalan erőszakot" alkalmazott a többi szurkoló mozgásának megakadályozására.
"Sok szurkoló láthatóan zaklatott volt, különösen a vendégszekció felső részén, ahol tömörülés alakult ki" - közölte a klub. A Newcastle személyzete azonnal jelezte a problémát a rendőrségnek, de ez csak korlátozott hatással volt a túlzott rendőri fellépésre.
Liam Phillips, a Newcastle 42 éves bérletes szurkolója elmondta, hogy a rendőrök "válogatás nélkül ütötték az embereket" a mérkőzés után, amikor az elöl állókat akaratukon kívül a rendőrök felé nyomták. "Közel 10 órát töltöttünk ott, hogy megnézzünk egy 90 perces meccset. Embertelennek éreztem, mintha bűnözőkként kezeltek volna minket" - nyilatkozta.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
Darren Curry, a Newcastle Szurkolói Klub társalapítója arról számolt be, hogy a várakozás során a túlcsordult mosdók miatt a szurkolók vizeletben álltak a folyosókon. "Nagyon szerencsés, hogy senki sem sérült meg súlyosan" - tette hozzá.
A Marseille közleményben reagált az esetre, amelyben azt állították, hogy az UEFA tájékoztatása szerint a tervezett időbeosztást "szigorúan betartották", és a vendégszurkolók fogadásának rendszerét a mérkőzés előtt egyeztették a rendőrséggel, az UEFA-val és a Newcastle-lel. A francia klub szerint a túlfolyó mosdókat "vandalizmus okozta", nevezetesen "szándékosan eltömített WC és megrongált öblítőszerkezet".