Hatalmas bejelentés a Tour de France-on: újra kiviszik az indulást az országból, ezúttal innen tekernek

Pénzcentrum2026. január 16. 20:43

A Tour de France 2027-ben először Skóciából rajtol, és története során első ízben ellátogat Walesbe is. Nagy-Britannia ad otthont mind a férfi, mind a női verseny rajtjának, ami Franciaországon kívül még soha nem fordult elő - közölte a The Guardian.

A hat versenynap alatt a férfi mezőny Edinburgh-ot, Carlisle-t, Keswicket, Liverpoolt, Welshpoolt és Cardiffot érinti. A női verseny Leedsből indul, majd Manchesteren és Sheffielden át Londonig tart. A bejelentés estéjén minden érintett várost sárga fénnyel világítottak ki.

A 2014-es brit rajt, amely Bradley Wiggins és Chris Froome Tour-győzelmeit követte, óriási sikert aratott. Becslések szerint 3,5 millió néző sorakozott az utak mentén, a gazdasági haszon pedig elérte a 128 millió fontot. A szervezők 2027-ben már tízmillió szurkolóra számítanak.

A férfi verseny július 2-án, pénteken rajtol Edinburgh-ban. Az első szakasz a skót határvidéken át vezet Carlisle-ba. A második etap Keswickből Liverpoolba tart, a harmadik pedig Welshpoolból indul és Cardiffban ér véget. Ez az utolsó szakasz a walesi völgyeken halad keresztül, és az utolsó ötven mérföldön nyolc emelkedőt tartalmaz.

KATTINTS a friss és élő eredményekért, hírekért a Sportonlinera!

JÓL JÖNNE 10 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 10 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 210 218 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 9,97%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank (THM 10,22%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

A női Tour de France július 30-án kezdődik Leedsben. Az első szakasz Manchesterig, a második a Peak District nemzeti parkon át Sheffieldig tart. A verseny utolsó napját augusztus 1-jén Londonban rendezik, bár a pontos útvonalat egyelőre nem hozták nyilvánosságra.

A szervezők szerint a kettős rajt hosszú távú előnyöket is kínál. "Ez egy generációs lehetőség arra, hogy egészségesebb, aktívabb és összetartóbb nemzetet építsünk" – mondta Jon Dutton, a Brit Kerékpáros Szövetség vezérigazgatója.

Címkék:
kerékpár, turizmus, sport, london, verseny, nagy-britannia, skócia, szurkolók, tour de france, körverseny,