Pénzcentrum • 2026. január 16. 14:43
Thomas Tuchel, az angol labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya szerint a világbajnoki keretbe kerüléshez nem elég a tehetség; a játékosoknak megfelelő személyiséggel és csapatszellemmel is rendelkezniük kell - írta meg a BBC.
A német szakembernek mindössze két márciusi felkészülési mérkőzés áll rendelkezésére Uruguay és Japán ellen, mielőtt kijelöli a világbajnoki keretet. Anglia a világbajnoki csoportkörben Horvátországgal, Ghánával és Panamával találkozik majd.
A Chelsea korábbi vezetőedzője Gareth Southgate utódjaként nem riad vissza attól sem, hogy nagy neveket hagyjon ki a keretből, miközben rutinos játékosokat hív vissza a válogatottba.
Amikor olyan játékosokkal beszélek, akik már jártak világbajnokságon, mindig azt mondják, hogy a siker kulcsa a jó csapategység és a folyamatos kommunikáció volt. Amikor a játékosok úgy érezték, hogy a megfelelő társaság van a táborban, ismerték a szerepüket, tudták, miért vannak ott, és akár még négy hétig is szívesen együtt maradtak volna, akkor jöttek az eredmények. Nagyon fontos, hogy ne csak a tehetség alapján válogassunk. Számít, milyen csapattárs valaki, és képes-e elfogadni, illetve vállalni a támogató szerepet, ha éppen arra van szükség
- mondta a német szakvezető.
Anglia az elmúlt két Európa-bajnokságon döntőbe jutott, 2018-ban pedig világbajnoki elődöntős volt Southgate irányítása alatt. Tuchel együttese június 17-én, a texasi Arlingtonban kezdi meg a tornát Horvátország ellen.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,22 százalékos THM-el, havi 143 171 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,42%, a Magnet Banknál 6,76%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,79%, míg a Raiffeisen Banknál pedig 7%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Ha eljutunk a végéig, hat-nyolc hetet töltünk majd együtt. Ez komoly megterhelés lesz, ezért döntő fontosságú, hogy a megfelelő keretet állítsuk össze
– tette hozzá a szövetségi kapitány, akinek szerződése a világbajnokság végén jár le.