Pénz és telek jár a győztes válogatottaknak: megéri most szenegáli focistának lenni

Pénzcentrum2026. január 21. 17:23

Szenegál elnöke, Bassirou Diomaye Faye több mint 130 ezer dollárnak megfelelő pénzjutalmat és tengerparti telkeket ígért a válogatott minden tagjának, miután a csapat vasárnap Marokkó ellen megnyerte az Afrika Kupát.

Az elnök a fővárosban, Dakarban tartott ünnepségen jelentette be a jutalmakat, miközben ezrek vonultak az utcákra, hogy köszöntsék a hazatérő Oroszlánokat - erről a Reuters számolt be.

Szenegál hosszabbítás után 1–0-ra győzte le a házigazda marokkói válogatottat egy rendkívül feszült mérkőzésen. A szenegáli csapat a rendes játékidő ráadásában levonult a pályáról, miután tizenegyest ítéltek ellenük. Visszatérésük után azonban Marokkó kihagyta a büntetőt, majd Pape Gueye a hosszabbítás negyedik percében, egy látványos góllal eldöntötte a finálét. Az ügyben még a FIFA is megszólalt hétfőn, erről itt írtunk:

A 28 fős keret minden játékosa 75 millió szenegáli frankot, vagyis mintegy 135 ezer dollárt kap (ez forintra átszámítva kb. 44 millió), összesen mintegy 3,7 millió dollár értékben. Emellett egyenként 1500 négyzetméteres tengerparti telkekhez is hozzájutnak. A szövetség vezetői 50 millió frankot és 1000 négyzetméteres telkeket kapnak, míg a marokkói delegáció tagjai 20 millió frankot és 500 négyzetméteres telkeket vehetnek át.

Kedves Oroszlánok, méltón képviseltétek a rátok bízott zászlót. Megmutattátok, hogy ha a szenegáliak fegyelmezetten haladnak előre együtt, nincs számukra elérhetetlen kihívás

– mondta Faye az elnöki palota előtt felállított színpadon.

JÓL JÖNNE 10 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 10 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 210 218 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 9,97%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank (THM 10,22%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Szenegál
1
0
Marokkó
Félidő: 0-0
2026. január 18. vasárnap 20:00
Prince Moulay Abdellah Stadium, Rabat
Hazai gólszerzők
94' Pape Gueye
Vendég gólszerzők
48
Labdabirtoklási arány
52
108
Támadások
109
42
Veszélyes támadások
56
7
Kaput eltaláló lövések
3
4
Kaput elkerülő lövések
6
8
Szögletek
10
5
Sárga lapok
2
0
Piros lapok
0
0
Büntetők
1
3
Blokkolt lövések
11
Adatlap létrehozva: 2026.01.21.

Szenegál 2021-ben hódította el először az Afrika-kupát, miután a döntőben legyőzte Egyiptomot. Akkor a játékosok fejenként 50 millió szenegáli frankot és 200 négyzetméteres telkeket kaptak jutalmul. A bőkezű jutalmak most arra az időszakra esnek, amikor Szenegál súlyos adósságválsággal küzd. A Nemzetközi Valutaalap (IMF) szerint az ország államadóssága 2024 végére elérte a GDP 132 százalékát, miután az új vezetés több milliárd dollárnyi, korábban el nem számolt kötelezettséget tárt fel. Az IMF emiatt felfüggesztette 1,8 milliárd dolláros hitelezési programját.

Forrás: Reuters

Címkék:
adósság, foci, államadósság, sport, afrika, labdarúgás, jutalom, gdp, imf, FIFA, sportgazdaság, pénzjutalom,