Pénzcentrum • 2026. február 2. 15:23
A portugál élvonalbeli Rio Ave magyar légiósa, Nikitscher Tamás bízik benne, hogy kemény munkával kiharcolja helyét a kezdőcsapatban, és visszatérhet a magyar válogatottba. A 26 éves középpályás ősszel igazolt Portugáliába, ahol eddig csak csereként kapott lehetőséget.
A kilencszeres magyar válogatott Nikitscher Tamás szeptember óta a portugál első osztályú Rio Ave játékosa. Jelenleg azon dolgozik, hogy állandó helyet vívjon ki magának a kezdőtizenegyben.
A középpályás legutóbb júniusban, a svédek elleni felkészülési mérkőzésen szerepelt Marco Rossi szövetségi kapitány csapatában, az őszi világbajnoki selejtezőkre azonban már nem kapott meghívót. A köztévének nyilatkozva a játékos elmondta, számára a válogatottság jelenti a legnagyobb motivációt.
Sportkarrieremben a legfontosabb a válogatott, hatalmas megtiszteltetés kerettagnak lenni, de a sérülésem és a nyár végi klubváltásom után érthető, hogy nem kaptam meghívót
– fogalmazott Nikitscher, aki tisztában van azzal, hogy először klubszinten kell bizonyítania, hogy visszakerülhessen a nemzeti csapatba.
A Kecskemétből korábban a spanyol másodosztályú Valladolidhoz igazolt középpályás az előző idényben a La Ligában szerepelt, ám csapata a szezon végén búcsúzni kényszerült az élvonaltól. A nyári átigazolási időszakban sokáig úgy tűnt, hogy Spanyolországban marad.
Végigcsináltam a nyári felkészülést, aztán megsérültem, szóval fel sem vetődött, hogy váltsak
– idézte fel a történteket a játékos, aki végül az átigazolási időszak zárónapján kapott ajánlatot a portugál klubtól, és ezt el is fogadta. Ez meglehetősen kalandosra is sikerült, ugyanis csak pár órája volt átérni új helyére, de végül megugrotta, erről a Pénzcentrum is beszámolt korábban.
A 26 éves futballista szerint a portugál bajnokság színvonala és játékstílusa nagyon hasonlít a spanyolhoz.
JÓL JÖNNE 10 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 10 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 210 218 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 9,97%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank (THM 10,22%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
A spanyol bajnoksághoz hasonlóan gyors, erős és dinamikus a portugál is. Idővel azonban nemcsak a védekezésben, hanem a támadásokban is szeretném kivenni a részem
– értékelte új közegét. Az őszi szezonban 13 bajnoki mérkőzésen lépett pályára, ám eddig egyetlen alkalommal sem került be a kezdőcsapatba.
A játékos elismerte, hogy a Valladolidnál töltött időszak különösen nehéz volt számára. "Kaotikus volt az előző idényem a Valladolidnál, mert hét hónap alatt három edzővel dolgoztunk, mégis kiestünk. A sérülés utáni felépülés is hátráltatott, így Portugáliában sem kaptam annyi játéklehetőséget, mint szerettem volna. De hiszek a munkában, amit napról napra elvégzek" – magyarázta helyzetét.
Nikitscher különösen elszánt a sikerért: minden edzésre elsőként érkezik, és utolsóként hagyja el a pályát. Szotirisz Szilaidopulosz, a Rio Ave vezetőedzője már biztosította bizalmáról, ami további motivációt jelent számára. "A munkában hiszek, mert ha megkapom a lehetőséget, élni akarok vele" – hangsúlyozta a magyar középpályás.
A Rio Ave jelenleg nincs jó formában: húsz forduló után a 18 csapatos portugál élvonal 13. helyén áll, és legutóbbi három bajnoki mérkőzését elveszítette.
címlapkép: Szigetváry Zsolt, MTI/MTVA