Pénzcentrum • 2026. február 4. 17:43
A múlt pénteken nyilvánosságra hozott, Jeffrey Epsteinhez köthető bírósági dokumentumok szerint több sportvezető is fenntartotta kapcsolatát az amerikai pénzemberrel annak 2008-as elítélése után, jóllehet korábban többen ennek épp az ellenkezőjét állították - számolt be a BBC.
A volt FIA-elnök és legendás Ferrari-csapatfőnök, Jean Todt 2017-ben látogatott el Epstein New York-i otthonába. Az emailekből kiderül, hogy Terje Rod-Larsen norvég diplomata hozta össze őket: "Szerintem hasznos lenne, ha találkoznál Jean Todttal. Hívd fel, és invitáld meg egy kávéra" – írta Epsteinnek. Todt a találkozó után így válaszolt: "Örülök, hogy megismerhettelek közös barátunkon, Terjén keresztül. Szólj, ha Párizsba vagy Genfbe jössz." Az Alpine Forma–1-es csapat jelenlegi tanácsadója, Flavio Briatore szintén kapcsolatban állt Epsteinnel. Egy 2010-es levélben Epstein "olasz barátomként" hivatkozott rá.
A Crystal Palace befektetője, Josh Harris – akinek érdekeltsége az NBA-ben szereplő Philadelphia 76ers, az NHL-es New Jersey Devils és az NFL-es Washington Commanders csapatainál is van – 2013-ban reggelizett Epsteinnel, majd 2016-ban azt írta neki, hogy "szívesen összefutna" vele. Harris szóvivője szerint a befektető sosem ápolt önálló kapcsolatot Epsteinnel, sőt megpróbálta megakadályozni, hogy az üzletember kapcsolatot alakítson ki a cégével.
KATTINTS a friss és élő eredményekért, hírekért a Sportonlinera!
A Chelsea jelenlegi társtulajdonosa és elnöke, Todd Boehly 2011-ben – három évvel Epstein elítélése után – két alkalommal is találkozott vele. Boehly és a Chelsea szintén nem kommentálta az ügyet.
A New York Giants társtulajdonosa, Steve Tisch a 2010-es évek elején több hízelgő emailt küldött Epsteinnek. Az egyik 2013-as üzenetben Epstein azt ajánlotta fel: "Hozhatom az orosz lányt, ha szeretnéd." Tisch erre azt kérdezte: "Jó fej?" Közleményében elismerte a rövid ismeretséget, de hangsúlyozta, hogy sosem fogadta el Epstein meghívásait, és mélyen megbánja a kapcsolatot. Az NFL vizsgálja az ügyet, erről itt írtunk korábban:
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,22 százalékos THM-el, havi 143 171 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,42%, a Magnet Banknál 6,76%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,79%, míg a Raiffeisen Banknál pedig 7%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
A los angeles-i, 2028-as olimpia szervezőbizottságának elnöke, Casey Wasserman 2003-ban szexuális töltetű emaileket váltott Ghislaine Maxwellel, Epstein korábbi partnerével, aki jelenleg húszéves börtönbüntetését tölti. Wasserman azóta sajnálatát fejezte ki a levelezés miatt, de hangsúlyozta, hogy Epsteinnel soha nem állt személyes vagy üzleti kapcsolatban.
A dokumentumokból az is kiderül, hogy Maxwell 2003-ban bemutatta Eddie Irvine volt Forma–1-es pilótát ismerőseinek. Irvine korábban elismerte, hogy részt vett Epstein és Maxwell New York-i és miami-i bulijain. "Ghislaine-t viszonylag jól ismertem. Mindig rendkívül kedves volt" – mondta 2020-ban.