Pénzcentrum • 2026. február 22. 12:31
Korábban nem ismert e-mailek tanúsítják, hogy a Baltimore Orioles baseballcsapat tulajdonosa, David Rubenstein 2012-ben találkozott Jeffrey Epsteinnel. Az eset négy évvel azután történt, hogy a szexuális bűnözőt elítélték kiskorú prostitúcióra való felbujtásért - jelentette a Front Office Sports.
A milliárdos befektető és az azóta elhunyt szexuális ragadozó kapcsolatára az amerikai igazságügyi minisztérium által a múlt hónapban nyilvánosságra hozott Epstein-aktákból derült fény. A több millió dokumentumot tartalmazó iratanyag szerint a felek legalább egyszer személyesen is találkoztak, és egy további alkalmat is terveztek. Rubenstein szóvivője szerint a megbeszélés mindössze húsz percig tartott a Carlyle Group irodájában. A téma jótékonysági kezdeményezések támogatása volt, ám ezekből végül nem valósult meg semmi.
Az e-mailek tanúsága szerint az ismeretséget Boris Nikolić közvetítette. A férfi Bill Gates egykori tudományos tanácsadója volt, és Epstein legközelebbi kapcsolatai közé tartozott. Nikolić egy 2012 nyarán küldött üzenetben mutatta be egymásnak Rubensteint és Epsteint. A Wall Street Journalnak a közelmúltban nyilatkozva Nikolić elmondta: mélyen megbánja, hogy kapcsolatba került az elítélttel.
A találkozóra 2012 novemberében került sor. Ezt követően Epstein rendszeresen kereste Rubensteint: többek között felajánlotta, hogy összehozza őt Ehud Barak volt izraeli miniszterelnökkel, később pedig Rubenstein vetette fel egy közös vacsora lehetőségét. A szóvivő közlése szerint a Barakkal tervezett találkozó végül nem jött létre.
A dokumentumokból az is kiderül, hogy Epstein és Nikolić már 2011-ben beszéltek Rubensteinről. Egy különösen kényes részlet szerint 2012 júliusában egy "Sarah K" nevű személy egy fürdőruhás nőről készült fotót küldött Epsteinnek. Ő továbbította azt Nikolićnak azzal a megjegyzéssel: "David Rubensteinnek." Nikolić válasza mindössze ennyi volt: "Köszönöm! BOMBA."
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
Rubenstein szóvivője közölte, hogy az üzletember ezt az e-mailt soha nem látta és nem is kapta meg. "Sarah K" személyazonossága nem egyértelmű, de Epstein környezetében egy Sarah Kellen nevű nő játszott kulcsszerepet. Kellent azzal vádolták, hogy segített Epsteinnek és Ghislaine Maxwellnek a nők és lányok szexuális kizsákmányolásában.
Rubenstein a Carlyle Group magántőke-befektetési társaság társalapítójaként tett szert milliárdos vagyonra. A Baltimore Orioles baseballcsapatot 2024-ben vásárolta meg, az üzlet 1,7 milliárd dollárra értékelte a klubot.