Szorul a hurok a kupagyőztes edző nyaka körül: nyáron távozna, de lehet, hogy előbb elkergetik a kispadról

Pénzcentrum2026. február 23. 17:52

Oliver Glasner, a Crystal Palace vezetőedzője elfogadja a szurkolók bírálatát, ugyanakkor hangsúlyozta a klub iránti elkötelezettségét. A csapat jelenleg gyengélkedik a bajnokságban, annak ellenére, hogy tavaly májusban történelmet írt az FA-kupa megnyerésével - írta a BBC.

A Crystal Palace vasárnap 1-0-ra legyőzte a sereghajtó Wolverhamptont a Premier League-ben, a mérkőzésen azonban a szurkolók transzparensekkel fejezték ki elégedetlenségüket. Az egyik molinón az állt, hogy Glasnernek "vége", egy másik pedig a klub vezetőségét nevezte "alkalmatlannak", amiért a tavalyi kupasiker óta elszalasztották a lehetőségeket.

Az osztrák szakvezető a múlt hónapban jelentette be, hogy a nyáron lejáró szerződése után távozik a klubtól. Egyes drukkerek viszont most már az azonnali menesztését követelik, mivel a csapat november eleje óta csak egyetlen hazai győzelmet aratott, és összességében is mindössze kétszer nyert december eleje óta. A múlt héten a Zrinjski Mostar ellen elért 1-1-es döntetlen után a szurkolók egy része már a helyszínen a távozását követelte.

Anglia
Piaci érték: 536,30M €
Edző: Oliver Glasner
Jelenlegi helyezés: #13
English Premier League helyezése
#
Csapat
M
GY
D
V
RG
KG
GK
P
12. 
Sunderland
27 9 9 9 28 33 -5 36
13. 
Crystal Palace
27 9 8 10 29 32 -3 35
14. 
Brighton
27 8 10 9 36 34 2 34
Adatlap létrehozva: 2026.02.23.

Glasner csütörtökön Boszniában még kétértelmű nyilatkozatokat tett a jövőjéről, mondván: "meglátjuk, mit hoz a jövő". Emellett önkritikusan megjegyezte, hogy "nem elég jó" ahhoz, hogy pótolja a távozókat, vagy beépítse az új játékosokat. Vasárnap azonban már egyértelműbben fogalmazott. Elmondta, hogy beszélt a vezetőséggel, az elnökkel és a sportigazgatóval, akik megerősítették, hogy ő a megfelelő ember a posztra.

A Wolves elleni diadal ugyanakkor szerencsés körülmények között született. Evann Guessand a 90. percben szerezte a győztes gólt, miután a vendégek az első félidőben büntetőt hibáztak, majd a meccs több mint harminc percét emberhátrányban játszották. A győzelem így is nagy megkönnyebbülést hozott a Selhurst Parkban. Glasner elismerte a szurkolók jogos csalódottságát, ugyanakkor megköszönte, hogy a kritikus hangulat ellenére végig kitartottak a csapat mellett.

Címkék:
foci, sport, labdarúgás, csapat, premier league, edző, angol foci, crystal palace, angol bajnokság, edzőváltás,