"Egész nap szexeltem, hajnalig videojátékoztam": így bukott meg a brazil sztárfocista a Real Madridnál

Pénzcentrum2026. március 16. 19:42

A Bayern München és a Palmeiras egykori sztárja, Zé Roberto a Globo "Abre Aspas" című műsorában vallott karrierje sorsfordító pillanatairól. Őszintén beszélt a videojáték-függőségről, amely hátráltatta a Real Madridnál, a 2002-es vb-keretből való kimaradás fájdalmáról is.

Az egykori brazil válogatott középpályás 21 évesen, friss házasként igazolt a Portuguesából a Real Madridhoz, ám nem tudott élni a lehetőséggel. Saját bevallása szerint a PlayStation-függőség, konkrétan a Crash Bandicoot végigjátszásának kényszere tönkretette a teljesítményét.

Zé Roberto számára ez a kudarc végül komoly tanulságul szolgált. Egy rövid brazil kitérőt követően, a Flamengo érintésével tért vissza Európába. Ezt követően 14 éven át futballozott a Bayer Leverkusen, a Bayern München, a Hamburger SV, majd később a katari Al-Gharafa színeiben.

Olyan voltam, mint egy kakas: egész nap szexeltem, hajnalig pedig videojátékoztam. Folyamatosan egészségtelenül ettem, és nagyon keveset aludtam

- mondta őszinte vallomásában az egykori sztárfocista. 

Elmondása szerint a brazíliai hazatérése során kielemezte a hibáit, és sokkal felkészültebben vágott neki a második európai kalandnak. A Leverkusen ekkoriban már profin kezelte a légiósok integrációját. Korábban Paulo Sérgio és Jorginho is megfordult a csapatnál, ami jelentősen megkönnyítette a beilleszkedését.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

A játékos karrierjének egyik legfájóbb pontja a 2002-es világbajnokság volt, amelyre csúcsformája ellenére sem kapott meghívót. Annyira megviselte a mellőzés, hogy egyetlen mérkőzést sem nézett meg a tornából, amelyet végül Brazília nyert meg.

Brazília
Piaci érték: 948M €
Jelenlegi helyezés: #5
FIFA World Cup qualification (CONMEBOL) helyezése
#
Csapat
M
GY
D
V
RG
KG
GK
P
4. 
Uruguay
18 7 7 4 22 12 10 28
5. 
Brazília
18 8 4 6 24 17 7 28
6. 
Paraguay
18 7 7 4 14 10 4 28
Adatlap létrehozva: 2026.03.16.

Négy évvel később viszont már ott volt a 2006-os vb-n, de ezen a tornán Brazília a papírforma ellenére már a negyeddöntőben búcsúzott Franciaország ellen. Zé Roberto szerint a kudarc fő oka az volt, hogy a sztárokkal teletűzdelt keret fizikálisan nem volt csúcsformában. Mindez azért is jelentett problémát, mert a futball ekkoriban már egyre inkább az atlétikusság irányába tolódott el.

Az egykori klasszis középpályás jelenleg motivációs előadóként és fiatal játékosok mentoraként dolgozik. Emellett a közösségi médiában is rendkívül aktív, ahol több mint hárommillió követővel rendelkező tartalomkészítővé vált. Edzői vagy sportvezetői karrierben egyáltalán nem gondolkodik. Úgy fogalmazott, hogy a futball túl sok időt vesz el az embertől, ő pedig most végre azt az életet éli, amelyet az aktív pályafutása alatt sosem tehetett meg.

Címkék:
sport, szex, labdarúgás, focista, real, brazília, világbajnokság, közösségi média, videójáték, brazil, bayern münchen,