Pénzcentrum • 2021. július 31. 16:14
Milák Kristóf egy első, egy második és egy ötödik hellyel fejezte be a 2020-as tokiói olimpiai szereplését. A fantasztikus sportteljesítményéért pedig nem kevesebb mint 100 000 000 forintos pénzjutalomban részesül. Ezzel pedig eddig egyértleműen ő a legsikeresebb alakja az olimpiai magyar csapatnak.
Ahogy arról korábban a Pénzcentrumon beszámoltunk, Szilágyi Áron azzal, hogy megnyerte újabb olimpiai címét egyéniben, illetve a férfi csapattal bronzérmes lett, összesen 78 500 000 forint pénzjutalmat kap a magyar államtól. Ez az óriási összeg a mai napig a legmagasabb volt a magyar olimpiai csapat tekintetében, ma hajnalban ez azonban a múlté lett.
Milák Kristóf ugyanis férfi 100 méter pillangóban óriási Európa-csúccsal, magyar idő szerint ma hajnalban, második lett. Azaz a 200-as aranyérme mellé nyert egy ezüstöt is, amivel a 2020-as tokiói olimpia eddigi legsikeresebb magyart sportolója lett. Az ezüstérem mellé a dicsőségen kívül óriási pénzjutalom is jár.
Egészen pontosan 35 700 000 forint.
A 21 éves Milák Kristóf esetében pedig mindez azt jelenti, hogy kitűnő teljesítményével a két legfényesebb érem mellé bezsebelt még összességében 85 700 000 forintot is a 2020-as tokiói olimpián. Igen ám, de Milák Kristóf a férfi 4x100 méteres gyorsváltóban is indult, amivel végül 5. helyezést ért el a csapat. Ez pedig azt jelenti, hogy a fiatal magyar sztársportoló a 2020-as tokiói olimpián a helyezései mellé összességében
nem kevesebb mint nettó 100 000 000 (!) forintos pénzjutalomban részesül a magyar államtól.
Ezzel Milák Kristóf egyértelműen az első helyen áll a magyar csapatból, akit a szintén fantasztikusan versenyző Szilágyi Áron, majd Siklósi Gergely követ a képzeletbeli, pénzjutalmi tabellán.
JÓL JÖNNE 10 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 10 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 210 218 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 9,97%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank (THM 10,22%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Óriási pénzjutalmakat kapnak a jó helyezést elérő magyar olimpikonok
Mint ismeretes, a Swimswam korábban megnézte, hogy mely ország fizet a legtöbbet sportolóinak az arany-ezüst-bronz éremért. Az összeállításból kiderült, hogy a legtöbbet Szingapúr fizeti a sportolóknak, akiket sorrendben Indonézia és Hong Kong követ. A top 5-be befért még Thaiföld és Kazahsztán is. A hatodik legtöbbet a top érmekért Azerbajdzsán, a hetediket pedig Malajzia fizeti. Őket a nyolcadik helyen Olaszország követi, ami után
a világ kilencedik legtöbb pénzjutalmát adó ország, Magyarország következik.
(Címlapkép - MTI/Kovács Tamás)