Megszólalt a gigasztár Azahriah menedzsere: egyre durvább a helyzet, tízezrek várnak jegyekre

Pénzcentrum2023. október 13. 17:00

Péntek délelőtt óta nem csak az interneten, de még személyesen is hosszú sorokban állnak azok a jegyirodák előtt, akik a 21 éves zenész koncertjére szeretnének jegyet venni.

Ma a Pénzcentrum is megírta, hogy déelelőtt negyed 11 körül megnyílt a jegyvásárlási lehetőség a 21 éves újpalotai rapper, Azahriah második koncertjére, melyet jövő májusban a Puskás Arénában tartanak majd meg. A Telexnek a sztár menedzsere most elárulta: mindenre számítottak, de arra nem, hogy a keddi jegyvásárlási őrületnél is durvább lesz az, ami ma megy.

Tóth Gergely, a rappert képviselő Supermanagement vezetője elmondta: a rendszerben még mindig komoly fennakadások vannak.

Azt kell mondanom, hogy a második koncertnél még durvább a jegyvásárlási roham, mint amit kedden tapasztaltunk. Ezúttal például a jegyértékesítő rendszer sokkal nagyobb terhelést kapott. Elvileg mindenre felkészültek, de megállásokkal működik csak a rendszer

- mondta a menedzser a lapnak.

JÓL JÖNNE 10 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 10 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 210 218 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 9,97%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank (THM 10,22%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Egy a Facebookra délelőtt feltöltött videó tanúsága szerint valóban elképesztő, mekkora tömeg várt jegyekre:

Loading...

A Pénzcentrum arról is írt, hogy a sztár akár több száz millió forintot is kaszálhat azzal, hogy duplázik a Puskásban jövő májusban. Ezt a cikket itt olvashatod el újra:

Címkék:
sztár, zene, szórakozás, jegyek, jegyvásárlás, rendszer, puskás aréna, azahriah,