Fontos változás élesedik az Ötöslottó sorsolásán: így alakul át a SzerencseSzombat

Pénzcentrum2024. augusztus 4. 08:59

Ismerős arc köszönti a nézőket augusztustól a zenés, szórakoztató sorsolási showműsorban a Dunán. Tótfalusi Fanni új műsorvezetőként csatlakozik a SzerencseSzombathoz, így Mák Kata, Harsányi Levente és Freddie mellett Fannival is találkozhatnak a szombati lottóshow nézői.

Az augusztus 3-i Luxorban mutatkozhatott be Tótfalusi Fanni, ezúttal még vendégként, a nézőknek. A fiatal műsorvezetőt az M2 Petőfi TV riportereként ismerhette meg az ország, jelenleg az Esti Kornél című műsor háziasszonya, akitől nem idegen a showműsor, hiszen kipróbálhatta magát már a Petőfi Zenei Díjátadón is.

Tótfalusi Fanni az első adására a Szerencse Szombat gyakorlott házigazdájával, az idén Petőfi Zenei Díj Az év férfi előadója címmel elismert énekessel, Fehérvári Gábor Alfréddal, vagyis Freddivel készül.

Freddie-vel dolgozni nagyon jó, úgy érzem, azonnal megtaláltuk a közös hangot. Sokat beszélgettünk, megosztotta velem a tapasztalatait, ami nagyon jólesett. Biztos vagyok benne, hogy nagyon élvezetes lesz a műsorvezetés. Az energiája és a profizmusa nagyon motivál

– mondta Tótfalusi Fanni.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,22 százalékos THM-el, havi 143 171 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,42%, a Magnet Banknál 6,76%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,79%, míg a Raiffeisen Banknál pedig 7%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

A Szerencse Szombat műsorvezetői csapatát jelenleg Mák Kata, Harsányi Levente és Freddie alkotja, hozzájuk csatlakozik 2024. augusztusától Tótfalusi Fanni. A Dunán szombat esténként látható showműsor ad otthont hétről-hétre a Luxor, a Joker és Magyarország egyik legismertebb márkája, az Ötöslottó élő sorsolásának.

A közel egy órás műsorban a hazai könnyűzenei élet legismertebb előadói lépnek fel, valamint népszerű magyar sztárvendégekkel beszélgetnek a műsor házigazdái. A televízióban több mint 60 éve, pontosan 1962 óta közvetítik a legrégebbi számsorsjáték, az Ötöslottó sorsolását.

Címkék:
Ötöslottó, szerencseszombat, lottósorsolás, szerencse, ötös lottó, szerencse szombat,