Itt a nagy Nutella teszt: 15 ország Ferrero-termékét vizsgálták - van minőségi különbség?

Pénzcentrum2024. október 19. 21:01

Tizenöt ország Nutelláját tesztelte nemrég a Termékkritikus, hogy kiderítse, valóban van-e különbség az íz, az állag vagy az összetevők között. Az eredmény meglepő: a termékek között csak minimális eltlérések voltak.

A globális piacon a termékek tartalma és íze országonként jelentősen eltérhet, még akkor is, ha első ránézésre egyformának tűnnek. A Pénzcentrum néhány hónapja kiderítette, hogy például a Fanta termékek Olaszországban sokkal több narancslét tartalmaznak, mint az itthon árusított darabok. Egy másik ikonikus termék, a Piros Arany kapcsán pedig az árak tekintetében voltak drasztikus különbségek, nem a magyar piac javára.

A Fanta-ügy kapcsán egyébként Lázár János még törvénymódosítást is kezdeményezett, egy másik cikkünkben pedig egy olyan térképre bukkantunk, amely még több országban található üdítőkkel veti össze a népszerű terméket. Hasonlóra tett kísérletet most a Termékkritikus TikTok csatorna, amelyik 15 ország nutelláját hasonlította össze.

Mint a videó ismertetőjében is írja: 

Az év elején egy izgalmas kihívást tűztem ki magam elé: négy különböző ország Nutellájának összehasonlítását terveztem, hogy kiderüljön, valóban ugyanaz-e az íz és az összetétel, mint amit Magyarországon megszoktunk. Ahogy azonban egyre többen érdeklődtek a teszt iránt, világossá vált, hogy ennél jóval nagyobb léptékben kell gondolkodnom. Így született meg a terv, hogy nem négy, hanem 15 ország Nutelláját vetem össze, ezzel létrehozva a világ első ilyen globális íztesztjét.

A minták egészen pontosan Magyarország mellett Albániából, Angliából, Ausztriából, Franciaországból, Csehországból, Görögországból, Hollandiából, Horvátországból, Németországból, Olaszországból, Romániából, Spanyolországból, Szlovákiából és Törökországból érkeztek.

Az összetevők részletezése során a csatorna megvizsgálta a pálmaolaj, a sovány tejpor, a zsírszegény kakaópor, a mogyoró és a cukor arányát is. Az adatok alapján mindenhol azonosak a tápértékek, de vajon az íz is ugyanolyan?

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,89 százalékos THM-el, havi 150 768 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az ERSTE Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,9%, a Magnet Banknál 7,03%, a Raiffeisen Banknál 7,22%, míg az UniCredit Banknál pedig 7,29% . Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

A magyar termékben a következők az arányok

Mint ahogy az az alábbi képen látható, a Magyarországon forgalmazott Nutella termékek fő alapanyaga (nem meglepő módon) a cukor 57,5%-kal, a második azonban a pálmaolaj 31%-kal, míg a mogyoró, amely talán a legtöbb fogyasztót bevonzza, csupán 13%-ban található meg sokak kedvencében:

Úgy tűnik, a termékek tápértéke minden országban azonos

Mint látható, a tápérték tekintetében tényleg semmiféle különbség nincs az egyes országok Nutella termékei között. Az összes termék egyforma mennyiségben tartalmaz zsírt, szénhidrátot, fehérjét és sót - ez összesen 539 kcal tápértéknek felel meg. Bár az összehasonlítás ily módon nem különösebben érdekes, számszerüsítve látni, hogy pontosan miből mennyit viszünk be egyébként a szervezetünkbe, azért sokaknak lényeges lehet.

Mennyiben különbözik az ízük?

A teszt alapján úgy tűnik, a termékek "nagyon hasonló ízvilágot képviselnek", így összességében a különbségek, ha vannak is, szinte észevehetetlenek a termékek között - állapította meg a kritikus. Az elmúlt botrányokat figyelembe véve tehát a termékcsalád rajongóinak megnyugvást jelenthet, hogy bármerre mennek is Európában, a jól megszokott ízeket kapják majd a Nutellától.

Címkék:
élelmiszer, magyarország, teszt, olaszország, nutella, különbségek, íz, termékek, tiktok, albánia, fanta,