Pénzcentrum • 2025. május 17. 16:12
Bornai Tibor megható üzenetben búcsúzott el Laár Andrástól, aki a közelmúltban jelentette be távozását a KFT együttesből több évtizedes közös zenélés után- írja a Blikk.
A KFT együttes billentyűse, Bornai Tibor közösségi oldalán osztotta meg gondolatait a zenekar életében bekövetkezett jelentős változásról. Személyes hangvételű bejegyzésében egy több mint ötven éve tartó barátság lezárulásáról írt.
Most meg kell szólalnom. Egy több mint ötvenéves barátság ért véget a napokban. Laár Andrást kézen fogta Besenyő Pista bácsi, és elvitte magával. Nagyon sajnálom és egy kicsit aggódom érte. Jó utat, Bandi
– fogalmazott Bornai a Facebook-oldalán. Laár András az utóbbi években fokozatosan szakított korábbi életének meghatározó elemeivel. A művész előbb házasságából lépett ki, majd az általa alapított L'art pour l'art Társulattól vált meg, most pedig a KFT együttessel való együttműködését is befejezte, amelynek távozását a hét elején jelentette be.
A zenész döntése jelentős változást hoz a legendás magyar zenekar életében, hiszen Laár András évtizedeken keresztül meghatározó tagja volt a formációnak.