Pénzcentrum • 2025. június 3. 17:34
Majka jelentős sikert ért el egy szlovákiai pókerversenyen, ahol közel 23 millió forintos nyereménnyel gazdagodott, ami eddigi legnagyobb pókernyereménye.
A rapper közösségi oldalán osztotta meg követőivel, hogy kiválóan szerepel a több napig tartó szlovákiai Card Casino Sorja pókerversenyen. "587-en indultunk, és a kasszában több mint 500 ezer euró van. Ez a fajta trófea még hiányzik a polcról" – írta rajongóinak, amikor még 14 játékos maradt versenyben - írja a Blikk.
A World Poker Tour (WPT) Slovakia Championship főversenyére 589 játékos fizetett be egyenként 1100 eurót (körülbelül 425 ezer forintot), így a teljes nyereményalap meghaladta az 500 ezer eurót. Különleges színfoltja volt a versenynek, hogy a döntő asztalánál három magyar játékos is helyet foglalt – az utolsó négy versenyző közül hárman magyarok voltak: Majka mellett Molnár László és Pergel Attila János.
A fődíj több mint 100 ezer euró (38 millió forint) volt. Majka végig eredményesen játszott, számos izgalmas leosztás segítségével jutott be az utolsó négy közé. A három magyar és egy görög versenyző hosszú órákon át küzdött egymással, végül megállapodtak, hogy a fennmaradó nyereményt az aktuális zsetonállás alapján osztják fel.
Ennek eredményeként Majka 57 920 eurót (több mint 22 millió forintot) nyert. A szabályok szerint a versenyt hivatalosan be kellett fejezni, ezért abban is megegyeztek, hogy a győztes további 10 000 eurót, a második helyezett 5000 eurót kap, valamint egy Las Vegas-i verseny nevezési díja is a nyeremény részét képezte. A pénz elosztását követően Majka kiesett, így a negyedik helyen végzett. Pergel a harmadik, Molnár a második lett, míg a görög Artemios Fournaris nyerte meg hivatalosan a tornát.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
Érdekesség, hogy a verseny élő közvetítését rendkívüli érdeklődés övezte a magyar nézők részéről. Az angol nyelvű kommentátorok többször is magyarul köszönték meg a kiemelt figyelmet, mivel az eredetileg várt néhány száz néző helyett Majka részvételének köszönhetően több ezren követték az eseményt.