Anyagi helyzetéről vallott Oláh Ibolya: éneklésből nem tud megléni, ilyen munkát vállalt a Megasztár legendája

Pénzcentrum2025. augusztus 4. 20:46

Számos hazai sztár vállal civil munkát a fellépései mellett. Nemrég a Megasztár első szériájának második helyezettje mesélt arról, hogy neki is vállalkoznia kell, mivel az éneklés önmagában nem elég bevételi forrás.

A Story Magazin idézte fel, hogy nemrég a Budapest Park színpadán tűnt fel, Geszti Péter nagykoncertjén. A közönség örömmel fogadta, és az este egyik meglepetésfellépője lett. A koncert után a Fókusz kérdésére elmondta: ritkán áll már színpadra, és ennek megvan az oka.

„Jól vagyok, de sajnos nem sok helyen tudok fellépni. Nem véletlenül alakult így. Soha nem választottam azt, hogy csak az éneklésből éljek meg – mindig volt valami B tervem” – árulta el.

Ez a „B terv” pedig nem más, mint a fuvarozás: 2021 óta ebben a szakmában dolgozik, és jelenleg is ez biztosítja számára a megélhetést. Az éneklésre ma már inkább szellemi feltöltődésként tekint.

„Sokan azt hiszik, hogy az ember jól megél a zenei pályából, de ez nincs így. Ezt már elengedtem. Számomra az éneklés most már egy spirituális esemény, nem a pénzkereset eszköze.”

Oláh Ibolya csak különleges alkalmakkor vállal fellépést – például ha olyan alkotótól kap felkérést, akinek nem tud nemet mondani. Ilyen volt Geszti Péter is, akivel közös slágerük, a Magyarország ma már igazi nemzeti himnuszként él a rajongók szívében.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Kutatás a PMÁP-kamatok befektetési lehetőségeiről

Az elmúlt mintegy 6 hónapban a kereskedelmi bankok versenyre keltek a lakossági állampapírokból (különösen a Prémium Magyar Állampapírból - röviden PMÁP) befolyó kamatok befektetési lehetőségeiért. Sokszor egymásra licitálva kínáltak és kínálnak a különböző típusú számlák (hagyományos bankszámla, értékpapírszámla, TBSZ, NYESZ) nyitásáért anyagi jutalmat, juttatást vagy visszatérítést a maguk sajátos és egyedi módján. A juttatásokért az ügyfeleknek természetesen különböző feltételeket kell teljesíteniük, nincs ingyen ebéd, ahogyan szokták mondani. A kérdés az, találkoztál-e ilyen jellegű számlanyitási akciókkal? Részt vettél bennük?

 

 

Címkék:
sztár, gesztesi károly, bulvár, sztárgázsi, meglepetés, geszti péter,