Hamarosan ellepik a világsztárok a fővárost: Budapestre költözik a legendás hollywoodi filmfesztivál

Gosztola Judit2025. november 18. 10:04

2026-ban Los Angesesből Budapestre érkezik a La Femme International Film Festival Europe (LAFIFFE), az első olyan nemzetközi női filmfesztivál, amely 21 éve építi a női alkotók közösségét. A fesztivál alapítója, Leslie LaPage és magyar szervezőtársai, Forgács Fanni fiatal filmes, producer és rendező, Parádi Judit kommunikációs szakember és kulturális fesztiválszervező, valamint Szécsi Zita HR szakember és filmes helyszínszervező exkluzív interjút adtak a Pénzcentrumnak, amelyben arról beszéltek, miért éppen most és miért éppen Budapestet választották az európai terjeszkedés központjának. A csapat célja, hogy a fővárost a női filmkészítők egyik európai központjává emelje, és már az első évben több ezer látogatót, valamint Oscar-nevezésre jogosító lehetőséget kínáló programokat hozzon el a magyar közönségnek. Leslie LaPage szerint a fesztivál nemcsak több ezer látogatót vonz majd, hanem komoly turisztikai és kulturális bevételt is generál, hosszú távon pedig Budapestet a nemzetközi filmgyártás és a női alkotók egyik európai központjává emelheti.

Pénzcentrum: Miért éppen most, a jelenlegi gazdasági és társadalmi környezetben döntöttek úgy, hogy Budapest legyen egy európai női filmfesztivál otthona? 

Leslie LaPage: Elsősorban a világban tapasztalható társadalmi különbségek és a nők helyzete inspirált. Már 2018-ban elkezdtem tervezni az európai terjeszkedését, Franciaország, az Egyesült Királyság és Spanyolország is szóba került, végül Közép-Európára esett a választásom. Budapestet azért választottam, mert itt egyre erősebb a filmipar, és úgy gondoltam, ez a közösség támogathatja a nőket. Tudom, nem egyszerű, de szeretem a kihívásokat, anno 2005-ben Los Angelesben létrehozni egy női fókuszú filmfesztivált is nagy kihívás volt, de nem ijedtem meg tőle.

Sokan talán stagnálónak látják a mostani körülményeket, már ami a nők helyzetét illeti, de ez változni fog. Nem a politikai viszonyok határozzák meg a munkámat, hanem az, hogy hol tudok valódi hatást gyakorolni. A fesztivál célja, hogy támogassa a női tartalomkészítőket, függetlenül attól, milyen történetet mesélnek el. Egy nő ugyanúgy elmesélhet egy férfi történetet, ahogy egy férfi is elmesélhet női történetet: a lényeg az alkotó támogatása és a víziója.

Milyen arányokra számítasz a nevezések tekintetében?

Leslie LaPage: Az Egyesült Államokban eddig 40% volt az európai és 60% a hazai nevezés. A hollywoodi sztrájkok miatt ez megfordult: 80% európai, 20% amerikai. Itt Budapesten azt remélem, hogy 80–90% lesz az európai nevezések aránya, és szeretném, ha minél több magyar alkotó is részt venne a versenyszekcióba. Fontos számomra, hogy támogassuk az itteni fiatal tehetségeket.

Milyen előnyöket jelenthet Budapest számára a fesztivál?

Parádi Judit: Nagyon erős európai kampányt szeretnénk, ezért már hónapokkal ezelőtt felvettük a kapcsolatot filmszervezetekkel és egyetemekkel. Innen szakmai támogatást  és önkéntes diákokat is várunk. Turisztikai szempontból már az első évben is jelentős lehet a hatás: több ezer látogatóra számítunk, ami komoly forgalmat generál. Hosszú távon ez egy befektetés, amely reményeink szerint egy új kulturális lábat is ad a városnak. Új kapcsolódási lehetőségeket teremt, gazdagítja az itt kiépült szakmai bázist, és koprodukciós együttműködésekhez vezethet a magyar filmeseknek is, Európán belül és Amerikában is.

Hogyan alakul a fesztivál finanszírozása, milyen szerepet kapnak a szponzorok?

Parádi Judit: Száz százalékban szponzorációra építünk. Az elmúlt években azt tapasztaltam, hogy a női egyenlőség ügye mellé sokan szívesen odaállnak, egyre többen felismerik, hogy az ő cégüknél is fontos ez a kérdés.  Az erre nyitott vállalatok keresik a lehetőséget, hogy milyen területen, milyen eszközökkel, támogatással tudnak társadalmi hatást, változást elérni. Már elindítottuk a tárgyalásokat, és az első visszajelzések nagyon pozitívak. Produkciós cégekkel is felvettük a kapcsolatot, de konkrétumokat még nem tudok mondani, mert sok minden előkészítés alatt van.

Milyen feladatokat vállalsz a fesztivál szervezésében?

Szécsi Zita: Valójában ugyanúgy benne vagyok a szervezésben, mint mindenki más. Nincsenek élesen elválasztva a feladatok, mindannyian segítünk egymásnak, ez is része a női szellemiségnek, ahogy dolgozunk. Ha valaki éppen nem ér rá, mert családi kötelezettsége van, akkor más átveszi a feladatát. Én hivatalosan HR-es vagyok, projektmenedzsmentben is dolgoztam, így az összefogás és az időbeli tervezés az én erősségem. Emellett nagy szerepet vállalok majd az önkéntesek toborzásában, és a kapcsolataim révén a szponzorok keresésében, a szakmabeliek elérésében is.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Milyen programokra számíthatnak a résztvevők?

Forgács Fanni: A vetítések mellett naponta 2–3 panelbeszélgetést tartunk. Ezeken részt vesznek a nagy stúdiók – Universal, Disney, Netflix –, de európai irodáik képviselői is. Lesznek finanszírozási és pitch-workshopok, ahol producerek mondják el, mit keresnek egy projektben, és miért buknak el sokszor a pályázatok. Emellett hírességek, rendezők, operatőrök osztják meg tapasztalataikat. A panelbeszélgetések célja, hogy a fiatal filmesek valódi tudást kapjanak: hogyan közelítsenek meg egy stúdiót, hogyan adják el az ötletüket, a többiek pedig tapasztalatot cseréljenek, kapcsolatokat építsenek.

Volt már példa arra, hogy valaki a fesztiválon egy pitch-panelen mutatta be a projektjét, amely alapján később forgatott vele egy producer. Találkoztam az amerikai fesztiválon olyan filmessel is, akiről kiderült, hogy nemsokára Magyarországra jön forgatni. Ez óriási lehetőség a magyar alkotóknak is. Emellett szeretnénk szakértőkkel az adókedvezményekről és támogatási lehetőségekről beszélni majd. Így a résztvevők nemcsak szakmai tudást kapnak, hanem konkrét lehetőségeket is a jövőbeli projektjeikhez.

Milyen gazdasági és kulturális hatást várhat Budapest?

Leslie LaPage: Egy fesztiválon átlagosan 100 filmet vetítünk, ami több száz alkotót és kísérőt vonz. Ez terveink szerint az első évben legalább háromezer látogatót jelent, akik egy hét alatt több százezer eurót költenek a városban. Hosszú távon ez több millió eurós turisztikai és kulturális bevételt hozhat, ráadásul Budapestet a nemzetközi filmgyártás egyik központjaként erősíti is. Az átlagos európai produkció női rendezővel 3,9 millió eurós költségvetésből készül, míg férfiaknál ez 5,9 millió. Ha sikerül idehozni ilyen projekteket, az hatalmas gazdasági és szakmai előrelépést jelentene.

Képek: Gosztola Judit

Címkék:
utazás, Budapest, európa, turizmus, támogatás, nők, kultúra, szórakozás, gazdasági hatás, filmipar, szponzoráció, filmfesztivál,