Pénzcentrum • 2026. január 24. 12:30
Noé Viktort Budapesten előállították a rendőrök egy szlovákiai gyerektartási eljárás miatt - írja a Blikk. A színészt nemzetközi elfogatóparancs alapján vitték el egy budapesti okmányirodából, miközben egyedül nevelte tizenkét éves lányát.
A hatóságok bilincsben vitték el, pedig a bíróság már jogerősen kimondta, hogy a gyerektartási ügy nem létezik. Noé elmondása szerint a szlovák eljárást korábban lezárták, és az anyával kapcsolatos gyerektartási követelések jogerősen megszűntek.
A történet azzal kezdődött, hogy lánya anyja folyamatosan feljelentéseket tett ellene. Noé szerint volt olyan időszak, amikor bankon keresztül fizetett, volt amikor készpénzben, de sosem tagadta meg a támogatást a gyermektől.
Októberben a magyar bíróság jogerősen kimondta, hogy a kislány kizárólagos felügyeleti joga Noénál van, és nincs semmilyen gyerektartási követelés egyik fél részéről sem. Ennek ellenére a szlovák hatóság kiadott ellene elfogatóparancsot, mert nem értesítették őket arról, hogy az ügy megszűnt.
A letartóztatás során Noét először egy cellába helyezték, ahol állítása szerint nehéz körülmények között töltötte az éjszakát. Végül 26 óra elteltével szabadon engedték, miután figyelembe vették, hogy egy gyermekét egyedül nevelő apa. Jelenleg Budapest területét nem hagyhatja el, és nyomkövetőt kell viselnie.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
A színész reméli, hogy szlovák ügyvédje segítségével tisztázódik a helyzet, és nem kell újabb tárgyalásokra utaznia. A történtek nemcsak őt, hanem édesanyját és kislányát is megviselték.