Sokk a Balatonnál: elszállnak a fagyiárak, már idén jöhet a 700 forintos gombóc

Pénzcentrum2026. március 16. 20:04

A Balatonnál már március közepén beindult a fagylaltszezon, és az első hétvégék forgalma alapján úgy tűnik, idén is tömegek indulnak a tópartra egy gombóc hűsítőért – csak épp jóval drágábban, mint tavaly. A kézműves fagyizók szerint a nyárra akár 700 forint is lehet egyetlen gombóc ára, miközben a vendégek már most sorban állnak a trikolór különlegességekért és a szezon első napsütéses hétvégéinek hangulatáért.

Március 15-én indult el “hivatalosan” a fagylaltszezon a Balaton környékén: a kézműves fagylaltozók most nyitották meg kapuikat, sok helyen piros–fehér–zöld trikolór kombinációkat is készitettek a pultba. Fekete Tamás, a Balatoni Turizmus Szövetség elnöke szerint az ilyen kreatív kezdeményezések nemcsak az ünnepi hangulatot erősítik, hanem már kora tavasszal vonzzák a látogatókat a tópartra, ami a helyi vendéglátásnak is fontos előjel a szezonra. Ez lehet az egyik oka, annak, hogy több ezer turista jött a Balatonra már ezen a hétvégén.

Hogyan változnak az árak?

Az árak  a tavalyihoz képest biztosan emelkednek az idei főszezonban– egy gombóc átlagára akár a 700 forintot is elérheti, mondta  Vadócz Jenő, a balatongyöröki Promenád Kávéház cukrásza. A szakember elmondta azt is, hogy a helyi strandon kialakított fagyipontot már tesztelték,  az ünnepi hétvégén is nyitva is volt. 

Ugyanakkor a strandok többségén ilyenkor még nem indul el a szezon, de a települések ismert fagylaltozói már hétvégente várják  a vendégekre. Füreden például a Bagaméri fagylaltozó, Balatonlellén pedig a Márton Cukrászda várta ünnepi kínálattal az érkezőket. Balatonalmádiban az Amaretto Fagylaltozóban már most élénk a forgalom: Varga Tamás cukrászmester szerint az első két napsütéses hétvégén már szinte nyárias hangulat uralkodott a városban, és a vendégek száma is ezt tükrözte. A fagyizó két pultja közül az egyik már napokkal ezelőtt megtelt fagylalttal, és könnyedén összeállítható volt a nemzeti színekben pompázó kombináció is – például eperből, citromból és zöldalmából, vagy akár pisztáciás csokibombából.

Tihanyban az Erzsike Fagylaltozó immár három évtizede ugyanazon a napon indítja a szezont. Dobos József tulajdonos szerint a március 15-i hétvége rendszerint erős kezdést hoz. Így volt ez idén is. „Harminc éve, ha esik, ha fúj, mindig március 15-én nyitunk” – mondta. A hosszú tél után sokan vágynak a szabadba, és már az elmúlt napokban is egyre többen sétáltak a környéken. A tihanyi vendégek itt is választhattak trikolór fagylaltot: a piros színt eper, málna vagy erdei gyümölcs adja, a fehéret mascarponés joghurt vagy citrom, a zöldet pedig zöldalma vagy pisztácia.

Éskovács Péter, turisztikai tanácsadó szerint: idén a médiában biztos, hogy ismét el fog indulni az árháború arról, hol érdemes  fagylaltozni inkább: a Balatonnál, Horvátországban, esetleg az olaszoknál. Ilyen szempontból egyébként a balatoni fagyi ára jól áll: híres olasz fagylalt hazájában, Velencében a kézműves fagyik ára általában 2,5–5 euró között mozog gombóconként, attól függően, hogy mekkora adagot kérünk és mennyire központi helyen vásárolunk. Ez nagyjából 1000–2000 forintnak felel meg.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,89 százalékos THM-el, havi 150 768 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az ERSTE Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,9%, a Magnet Banknál 7,03%, a Raiffeisen Banknál 7,22%, míg az UniCredit Banknál pedig 7,29% . Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

A horvát tengerpart egyik legnépszerűbb városában, Dubrovnikban egy gombóc fagyi ára gyakran 3–4 euró körül alakul, vagyis körülbelül 1200–1600 forintnak felel meg. De van olyan éttermi menü is, ahol például 4,50 eurót kérnek egy gombóc fagylaltért. Ez a fajta drágaság az oka annak, hogy az interneten tavaly elég sok számlafotó  jelent meg, amelyeket a dühös vagy csalódott turisták osztottak meg.

Hogyan hat a közel-keleti konfliktus a magyarok utazási döntéseire

A Pénzcentrum friss kutatásban vizsgálja, hogyan befolyásolja a közel-keleti konfliktus és az iráni–amerikai feszültség a magyar utazók idei terveit. A felmérés arra keresi a választ, hogy a bizonytalan geopolitikai helyzet miatt változnak‑e az úti célok, kerülik‑e a térséget érintő járatokat, számítanak‑e drágulásra, illetve mennyire tartják fontosnak a biztonsági szempontokat. A kérdőív azt is feltérképezi, milyen alternatív úti célok felé fordulnak azok, akik elkerülnék a Közel‑Keletet vagy Törökországot.

Címkék:
Balaton, turizmus, árak, vendéglátás, fagyi, nyár, szórakozás, fagyizó, belföldi turizmus, árdrágulás, nyári szezon,