Pénzcentrum • 2010. április 28. 16:02
Néhány éven belül a használtautó-kínálat várható visszaesésével kell számolnunk, amit figyelembe kell venni a maradványérték meghatározásakor. Ez pedig a most megkötött és 3-4 év múlva lejáró lízingszerződések díjainak kulcsfontosságú eleme - mondta Zs. Nagy István, a KBC Autolease szakértője.
A válság és az azt követő recesszió a legtöbb területen az addig megszokott szabályok átírására kényszerítette a gazdasági élet szereplőit. Nincs ez másképp az autólízinggel foglalkozó társaságoknál sem.
A gazdasági válság egyik legnagyobb kárvallottja az autóipar volt
2009-ben mintegy 60%-kal esett vissza az új autók értékesítése Magyarországon, 2010-re sem várhatóak jobb eredmények. Az optimista előrejelzések szerint is leghamarabb 2013-ra érhetik el az autóeladások a válság előtti szintet, ami évente körülbelül 120 ezer eladott gépjárművet jelent. Ezzel egyidejűleg a hitelhez jutás feltételeinek szigorodása a használt autók irányába mozdította el a keresletet. A szakértő szerint a lízingcégeknek számolniuk kell ezzel a jelenséggel a lízingkonstrukciók kidolgozásakor.
"A havidíjak meghatározásakor nagy jelentősége van annak, hogy a futamidő végére milyen maradványértéket határozunk meg. Ez az az összeg, amelyért - a futamidőtől függően 3-4 év múlva - várhatóan értékesíthető a gépjármű. Egyfajta ökölszabályként elmondható, minél magasabb a maradványérték, annál alacsonyabb lehet a lízing havidíja, és fordítva, alacsonyabb maradványértékhez magasabb havidíj társul.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
A gépjármű-értékesítés jelenlegi, alacsony szintje miatt könnyen előfordulhat, hogy 2-3 év múlva nagyobb lesz a kereslet a használt autók iránt, mint amit a piac ki tud szolgálni. Ez várhatóan felfelé mozdítja a használt autók árait. Ezt a változást a lízingcégek sem hagyhatják figyelmen kívül, amikor ma lízingdíjakat állapítanak meg.
A szakértő szerint ugyancsak hatással lehetnek a lízingdíjak megállapítására az autógyártók által vállalt extra szolgáltatások is. Értékesítés-ösztönző eszközként a gyártók gyakran vállalják a garancia meghosszabbítását, ami havidíjcsökkentő tényező lehet a lízingkonstrukciókban.