Drágulás következik a használtautó piacon

Világgazdaság2010. november 8. 10:32

Mivel az emberek nemigen vesznek új autókat, a régieket sem akarják eladni. Ebből kifolyólag a használtautó piacon hiány keletkezett, és 2010-ben több használtautó-kereskedés is megszűnt. A kínálat szűkülése következtében emelkedni fognak az árak - írja a Világgazdaság. 

Az ország legnagyobb használtautó-kereskedő hálózata, a Weltauto is bezárt 11 értékesítő pontot az idén a készlethiány végett. Horváth Zoltán, a Weltauto igazgatója szerint az sem könnyíti a kereskedők dolgát, hogy manapság nehéz forgóeszközhitelhez jutni. A pénzintézetek sok esetben nem fogadják el az autót fedezetként, csupán a piaci érték 40-50 százalékára rugó hitelt nyújtanak, ami miatt alacsony a készlete a kereskedéseknek.

A legjobban a két-három éves, jó állapotú és maximum hárommillió forintba kerülő autókat veszik meg. De nagy az érdeklődés a 600 ezer forint alatti, 10-12 éves, középkategóriás járművek iránt is. Ezeket az autókat rögtön, készpénzben ki is fizetik. 

A tulajdonosok azért sem szeretnének megválni autóiktól, mert többségében olyan kedvező hitelfeltételek mellett vásárolták őket, amilyeneket ma nem lehet kapni; valamint a forint gyengülése miatt a devizában felvett hitel összege sokaknál meghaladhatja az autó forgalmi értékét.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Címkék: