Magyar Hírlap • 2013. május 2. 09:32
"Több tízezer ember értékeinek védelméről van szó, így nem véletlen, hogy Demszky Gábor húsz éven át ígérgette az árvízvédelmi művet, majd később Gyurcsány Ferenc is tipródott a téma körül, hangzatos ígéreteket tett, amikor jött az árvíz" - nyilatkozta a Magyar Hírlapnak Tarlós István főpolgármester a Római-parti mobilgát kapcsán.
Tarlós István a Műegyetem szakvéleményéről szólva hangsúlyozta, semmi támadhatót nem találtak az elképzelésükben. "Valóban csak annyit szeretnénk, hogy az utolsó kritikus Duna-szakaszt is megvédjük az árvíztől, amit egyébként húsz éve rendezni kellett volna."
Korábban is jeleztem már, ha a Műegyetem és a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) véleménye is egybehangzóan negatív lesz, akkor természetesen más megoldást keresünk. Az engedélyek pedig, ha vannak is, nem köteleznek semmire, tehát ez egyelőre másodlagos kérdés - mondta a főpolgármester.
Arra a kérdésre, hogy leghamarabb mikorra épülhet meg a védmű, elmondta, hogy az árvízveszély miatt kiemelt beruházásként kell kezelni az ügyet.
"Viszont van bennem kétség, mivel néhány emberben munkálkodik az indulat, ezért gyanítom, az ellenzék és a civil szervezetek mindent megtesznek majd annak érdekében, hogy sokáig elhúzódjon az építkezés. Nyilván a tiltakozók is érzik, ha a késleltetés miatt komolyabb árvízkár keletkezik, jelentős erkölcsi felelősség terheli azokat, akik folyamatosan ellenkeznek a védműépítés ellen" - fogalmazott Tarlós István.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,22 százalékos THM-el, havi 143 171 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,42%, a Magnet Banknál 6,76%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,79%, míg a Raiffeisen Banknál pedig 7%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)