Magyar Nemzet • 2019. július 1. 20:52
Már zajlik az M8-as gyorsforgalmi út Székesfehérvár és Kecskemét közötti két szakaszának a tervezése. A mintegy száz kilométer hosszú, kétszer két sávos út kivitelezése a tervek szerint 2023-ban kezdődhet el - írja szombati számában a Magyar Nemzet.
Az európai uniós pályázati értesítő adatai szerint az állami beruházó kihirdette a győztes kivitelezőket az M8-as gyorsforgalmi út középső, Fejér és Bács-Kiskun megyei szakaszára. A pálya Kecskemétet Dunavecsén és Dunaújvároson át köti össze az M7-es autópályával.
A Kecskemét és az M7-es autópálya közötti szakaszt négy cég, az Unitef-83 Zrt., a Főmterv Zrt., az Utiber Kft., valamint a Tura-Terv Kft. tervezheti meg összesen 7,8 milliárd forintért. A mérnökök feladata a kiviteli terveken kívül a környezeti hatástanulmány és tanulmányterv, valamint az engedélyezési tervek készítése is.
Az utat két nagyobb szakaszra osztották: az M7-es és Dunaújváros közt megvalósuló, mintegy ötven kilométeres, kétszer két sávos gyorsforgalmi út egy autópálya-csomóponttal, hat egyéb csomóponttal, egy komplex és két egyszerű pihenővel épül meg. A Dunavecse és Kecskemét közti, ugyancsak nagyjából ötven kilométeres szakaszon három csomópontot, egy komplex pihenőt és két egyszerű pihenőt alakítanak ki.
Az M8-as Székesfehérvár alatt éri el majd az M7-es autópályát, ide új csomópont épül. Innen tovább már ma is kétszer két sávos út vezet Veszprémig, és a 8-as út hol egyszer két, hol kétszer két sávos szakaszokkal éri majd el az osztrák határt Szentgotthárd mellett.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,22 százalékos THM-el, havi 143 171 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,42%, a Magnet Banknál 6,76%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,79%, míg a Raiffeisen Banknál pedig 7%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Az M8-as középső szakasza nemcsak azért nagy jelentőségű, mert gyorsforgalmi összeköttetést biztosít a Dunántúl és a Duna-Tisza köze között. A kormány célja, hogy a nemzetközi áruforgalom jobb elvezetése érdekében az M1-es, az M0-s és az M5-ös főváros környéki szakaszainak tehermentesítésére új félgyűrűt építsen. Ennek része lesz a Komárom-Székesfehérvár négysávos autóút, amely Budapestet mintegy száz kilométerrel elkerülve, az M7-es autópályát érintve az M8-as révén összeköttetést biztosít az M6-os, az M5-ös és az M4-es között - ismerteti a napilap.