Megrohanták a Balatont a turisták: hiába a rossz idő, lesz ez még így is?

Pénzcentrum2023. április 16. 16:32

Veszprémben  zajlott az a nemzetközi blues fesztivál, amely vasárnap estig 50 koncerttel várta a zenei irányzat rajongóit. A külföldi sztárokat is felvonultató Veszprémi Blues Fesztiválnak  kimondottan jó hatása volt a településen kívüli szállások foglalására is. Így például  Balatonfüred, Balatonalmádi, Tihany, Alsóörs szobakiadóinak, szállodáinak is jól jött a rendezvény. A kissé hűvös időjárás ellenére is az átlagnál több szobát foglaltak le erre a hétvégére ezeken a településeken – nyilatkozta Éskovács Péter, a Balatoni Turizmus Szövetség kommunikációs munkatársa.

Az elmúlt napok tapasztalata az, hogy többnyire a zenei fesztiválok mellett, a családi programok és a kulináris élvezetek miatt érkeztek a legtöbben a Balatonra. Ugyanakkor éledezni látszik a sportturizmus is, főként a futók és kerékpárosok jelentek meg a régióban, a vitorlázók tömege még nem érkezett meg. 

Fekete Tamás, a Balatoni Turizmus Szövetség alelnöke úgy véli, hogy idén főként a kerékpárosok miatt lesz majd élénkebb a  turizmus, Néhány nappal ezelőtt például új bringás központ nyitottak meg  Keszthelyen. Így már három helyen várják azokat a kerékpárosokat, akik már tavasszal is a Balatonon szeretnék tölteni szabadidejüket. Holnaptól már Balatonföldváron, Balatonfürededen és Keszthelyen is modern épületeket vehetnek birtokba a bringás turisták, akik ezeken a helyeken klasszikus és elektromos kerékpárokat is bérelhetnek, vagy szervizelhetik a sajátjaikat, kisebb kiegészítőket vásárolhatnak, valamint információkat kaphatnak túráikhoz. A BalatonBike365 – projekt keretén belül megvalósult beruházásokat a környékbeli vendéglátósok, szobakiadók, szállodai szakemberek is örömmel fogadták, szerintük is élénkülni fog kerékpárosok forgalma az új szolgáltatásoknak köszönhetően.

Több aktív turista jön majd a Balatonra

A Balatoni Turizmus Szövetség  szerint: Nem csak több bringás jön majd idén a régióba, de jóval többet is fognak tekerni azok, akik ellátogatnak ide. Ez annak is köszönhető, hogy a BalatonBike365.hu oldalán olyan információkat érdekes túraútvonalakat is találnak már a bringások, amelyekről sokaknak eddig fogalmuk sem volt! Végre van egy olyan online felület, ahol szinte minden megtalálható a Balatonról – mondta Fekete Tamás.

Fekete öves bringások lepik el a Balatont 

A szakember azt is elmondta, hogy akik nem szeretik a telefonjukat nyomogatni bringázás közben, azok akár „fekete öves” bringás túravezetőket is „bérelhetnek maguknak”, Ők azok, akik  mindent tudnak a Balatonról és a kerékpározásról. Mint mondta: nemrég 8 alkalmas kerékpáros túravezető képzést szerveztek a Magyar Turizmus Akadémia, a BalatonBike365 és a Magyar Turisztikai Szövetség Alapítvány együttműködésében. A nyolcnapos kurzus elvégzése után spéci bringás idegenvezetők pattannak most nyeregbe. 

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Az oktatás része volt például a  kommunikációs tréning, szakmai, műszaki, gyakorlati, turisztikai ismeretek és persze túravezetési terepgyakorlat. Tavaly már végzett egy csoport, most is indult egy áprilisban, de várólistán van 22 ember, akik ősszel vágnak bele a programba. A ” fekete öves” bringások által vezetett túrák egyébként megtalálhatóak a Balaton Bike Tour oldalán is. Itt olyan programok, szervezett túrák is találhatók, amelyek nem csak a profiknak szólnak, hanem azoknak is, akik most tervezgetik előszór, hogy két keréken fedezik fel a Balaton rejtett helyeit – nyilatkozta Fekete Tamás.

A tavasz második felében száznál is több programot szerveznek

Hamarosan kezdődik a Nyitott Balaton akció, amelynek célja, hogy megmutassa a régió nem csak a nyári, fürdőzésre alkalmas időszakban jelenthet vonzó úti célt a turisták számára, hanem a tavaszi időszakban is képes olyan kínálatot biztosítani, amiért érdemes ideutazni! Ebben az időszakban legalább száz olyan programot is szerveznek majd, amelyeket akár kerékpárral is érdemes megközelíteni.

Címkék:
utazás, Balaton, kerékpár, turizmus, vendéglátás, bicikli, programok, szórakozás, turisták,