HelloVidék • 2023. május 15. 08:16
Egyre több magyar választja nyaralása céljaként a vidéki nagyvárosokat, mint Pécs, Szeged vagy Eger. A HelloVidék most annak járt utána, hogy merre is utaznak legszívesebben a magyarok 2023-ban, és hogyan változott a felkapott megyék turisztikai forgalma.
A Központi Statisztikai Hivatal legfrissebb adatai szerint a kereskedelmi szálláshelyeken – tehát a szállodákban, panziókban, kempingekben, üdülőháztelepeken és a közösségi szálláshelyeken – 667 ezer vendég összesen 1,7 millió vendégéjszakát töltött el. Ezzel a vendégek száma 5,8, míg a vendégéjszakáké 9 százalékkal maradt el a tavalyitól.
11,8 százalékos csökkenést látunk. Azt is hozzá kell tenni, hogy tavaly március 15-e hosszú hétvégét hozott, ráadásul négynaposat, ami a COVID utáni éveket követően kiszabadulási lázban tartotta az országot. Ezzel szemben idén a húsvéti hosszú hétvége pezsdítette fel a belföldi turizmust, de ez már a második negyedévre esett – támasztotta alá Kelemen Lili, a szallas.hu sajtószóvivője hozzátéve, hogy a portál bruttó szobaár bevétele így is 6,5 százalékkal nőtt 2022 első negyedévéhez képest. Ez annak is köszönhető, hogy az árak jócskán megnövekedtek az elmúlt egy évben, hiszen fejenként átlagosan már 14 ezer forintot fizetünk éjszakánként, ami 21,9 százalékos drágulást jelent.
Budapest, Eger és Pécs a szállásadó portál szerint a legnépszerűbbek, ezt követi Hévíz, Szeged, Gyula, Hajdúszoboszló, Siófok, Debrecen és Zalakaros a foglalási darabszám alapján. Minden ötödik foglalás Észak-Magyarországra szólt, 17 százalék a fővárosba és vonzáskörzetébe, 13 százalék a Nyugat-Dunántúlra és 11,9 százalék a Balatonra. Utánuk a sorban a Dél-Alföld (11,6%), az Észak-Alföld (10,1%), a Dél-Dunántúl (9,5%), a Közép-Dunántúl (6,9%) következik a nagyobb turisztikai régiók közül.
A beérkező foglalások mintázata már jobban hasonlít a 2019-es, pandémia előtti időszakéra. A frekventált dátumokra, mint hosszú hétvégék, iskolai szünetek, a vendégek már jóval előbb lefoglalták a szállást, mint a COVID alatt - akkor inkább kivártak. A húsvéti hosszú hétvégére is előbb megindult a foglalás, mint az előző évben, sokáig magasabb szinten álltunk. A lezárt időszakot látva most 15,5 százalékos elmaradást látunk 2022 húsvétjához képest a foglalások számában, értékében viszont közel 2 százalékos lett a növekedés
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,22 százalékos THM-el, havi 143 171 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,42%, a Magnet Banknál 6,76%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,79%, míg a Raiffeisen Banknál pedig 7%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
– mondta el Kelemen Lili.