Így lehet olcsóbb idén a nyaralás a Balatonnál: közeleg a főszezon, még most érdemes foglalni

Pénzcentrum2024. május 26. 09:33

A tudatos utazóké a jövő, ők azok, akiknek biztos nem kell lemondaniuk arról, hogy idén is a Balatonon nyaraljanak és megtalálják a pénztárcájuknak megfelelő pihenési módot – mondta  Fekete Tamás, a Balatoni Turizmus Szövetség alelnöke. Ennek a tudatosabb hozzáállásnak köszönhetően sokan olyan helyet választanak célpontul, amelyek eddig kevésé voltak divatosak, ezeken a településeken olcsóbb a szállás és a szolgáltatások ára kisebb, ráadásul nyugodtabb a légkör is – tette hozzá a szakember.

Sokan újra felfedezik az apartmanok nyújtotta szolgáltatásokat a hotelek helyett és élénkülni látszik a kempingturizmus is. A tudatos utazók azok a vendégek, akik figyelnek arra is, hogy kevesebbet kelljen költeni szórakozásra, ezért a Balatonon az ingyenes események programturizmusa is élénkülőben van. Ezeket az eseményeket egész évben a Nyitott Balaton akció keretében is népszerűsítik, ez az oka annak, hogy egyre többen látogatják, a szabadtéri koncertek, filmvetítések, túrák és fesztiválok programjait is – emelte ki az alelnök.

Nem csak négyezerért kapható lángos

A tudatos turisták egyébként nem dőlnek be azoknak a híreknek sem, amelyek most arról szólnak, hogy csak négyezer forintos lángos kapható a Balatonon, ők tudják, hol kapható a finomság nyolcszáz-kilencszáz forintért is - írták.

Igaz, az előrelátó utazók nemcsak fejben aktívak, hanem fizikailag is. Képesek mondjuk felülni egy kerékpárra is csak azért, hogy félórával később egyenek egy jót – mondta Fekete Tamás.

Az idei Balaton Fagyija versenyen induló cukrászok többsége szerint idén nem lesz nagy árváltozás a nyaralóövezetben. Tavaly az átlagár 550 forint körül mozgott, idén pedig hatszáz forintot kell fizetni majd egy minőségi fagylaltért a magyar tengernél.

JÓL JÖNNE 10 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 10 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 210 218 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 9,97%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank (THM 10,22%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Antal Bernadett az alsóörsi Hotel Laroba értékesítésért felelős vezetője megjegyezte, hogy az átlagárak az előfoglalási szezonban most még 10-15 százalékkal alacsonyabbak, mint majd az augusztusban lesznek. A szálloda vezetője úgy véli, hogy komoly összegeket spórolhat meg az, aki előre megtervezi és lefoglalja utazását.

Címkék:
vásárlás, Balaton, turizmus, vendéglátás, fagyi, lángos, fagylalt, magyar, szállás, tudatos, foglalás, utazók, szolgáltatás, szolgáltatások,