Ne rutinból közlekedj: rengeteg a korlátozás az árvíz miatt, erről mindenkinek tudnia kell

Pénzcentrum2024. szeptember 18. 18:02

Az osztrák vasúttársaság (ÖBB) ma hajnaltól ismét fogad egyes vonatokat a hegyeshalmi határállomáson keresztül. Ennek köszönhetően hajnaltól már közlekedhetnek az EuRegio-vonatok Győrből Bécsbe és Bécsből - Bruck an der Leitha állomáson át Győrig teljes útvonalon - közölte a MÁV.

A GYSEV szerint a mai üzemkezdettől a Sopron–Wiener Neustadt vasútvonalon újra közlekednek a vonatok. A railjetek, a bécsi EuroCityk és a Kálmán Imre EuroNight további intézkedésig csak Hegyeshalomig közlekednek, illetve onnan indulnak Budapest felé. A Keleti pályaudvar és Hegyeshalom között közlekedő nemzetközi vonatok a fennakadás végéig helyjegy váltása nélkül is igénybe vehetők.

Győri vagy hegyeshalmi átszállással biztosított az eljutás Bécsig, illetve Bécs felől Budapestig, azonban hosszabb eljutási idővel kell számolni. A  jelenlegi információk alapján a Bécsen túli (Wien Hbf.), Salzburg felé lévő állomások még nem érhetők el vasúton. A heves esőzések és az árvízhelyzet miatt Ausztriában továbbra is lehet járatkimaradásokra, fennakadásokra és késésekre számítani.

A Regiojet tájékoztatása szerint várhatóan szerdától ismét közlekednek a Regiojet-járatok Bécs-Hegyeshalom-Budapest között, - a 1065-ös számú vonat kivételével. Szerdán még nem közlekedik a Bécsből 7:34-kor a Déli pályaudvarra induló RegioJet. A kialakult helyzet miatt még előfordulhatnak késések.

Csehországban a kiterjedt áradások miatt továbbra is korlátozzák még a vasúti forgalmat. A Metropol EuroNight Varsó–Budapest közvetlen kocsijai szeptember 19-ig nem közlekednek. A Hungária EuroCity mindkét járata Budapest–Berlin–Budapest között jelenleg korlátozás nélkül közlekedik mindkét irányban.

JÓL JÖNNE 10 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 10 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 210 218 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 9,97%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank (THM 10,22%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Címlapfotó:Jászai Csaba, MTI/MTVA 
 

Címkék:
utazás, közlekedés, ausztria, árvíz, magyarország, bécs, csehország, győr, mávinform, vonatkésés,