Véget érhet a MÁV kálváriája? Óriási állománycserét jelentettek be, ekkor érkeznek az új vonatok

Pénzcentrum2025. február 4. 21:32

Az idén 55 mozdony érkezik a MÁV Személyszállító Zrt.-hez, ez az elmúlt harminc év legnagyobb mozdonyflotta-megújítási programja, a rendszerváltás óta egy év alatt ennyi mozdony még nem érkezett a magyar vasúthoz - hangsúlyozta Hegyi Zsolt, a MÁV-csoport vezérigazgatója kedden a közösségi oldalára feltöltött videóban.

Kiemelte, a magyarországi vonalakon egy nap mintegy 200 mozdony dolgozik, egynegyedük korszerű, háromnegyedük, mintegy 150 mozdony régi, 40-60 éves jármű. Hozzátette, 2026 nyaráig minden második mozdony korszerű lesz, az InterCity vonatokat pedig 90 százalékban ezek a korszerű mozdonyok fogják vontatni. A program keretében érkezett első mozdony kedden kezdte meg a szolgálatát a Sátoraljaújhelyre közlekedő vonat élén.

"A mai naptól kezdve szinte folyamatosan, az egész év során állnak szolgálatba ezek a mozdonyok, amelyek az InterCity vonatok élén lejutnak majd Békéscsabára, Miskolcra, Sátoraljaújhelyre, illetve Pécsre is" - fogalmazott a vezérigazgató.

A mozdonyflotta megújítására azért van szükség, hogy növeljék a járművek megbízhatóságát és könnyebb legyen tartani a menetrendet. Ezekkel a járművekkel a mozdonyok közé is megérkezik a 21. század - mondta Hegyi Zsolt.

A videóüzenethez írt bejegyzése szerint a műszaki átvizsgálást és a fóliázást követően szolgálatba állították Vectron villanymozdonyukat. A jármű a Budapest–Miskolc-Sátoraljaújhely vonalon kezdte meg a munkát, és hamarosan a már beérkezett öt másik újabb mozdonnyal is találkozhatnak az utasok országszerte.

JÓL JÖNNE 10 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 10 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 210 218 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 9,97%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank (THM 10,22%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

A MÁV korábbi tájékoztatása szerint az idén 15 nagy teljesítményű dízel- és 40 villanymozdonnyal bővül a vasúti járműpark, 2026 első fél évében további 15 korszerű villanymozdony érkezik.

Címkék:
utazás, közlekedés, MÁV, vasút, tömegközlekedés, késés, mozdony, utasok, vonatok,