Pénzcentrum • 2025. augusztus 5. 14:27
Megkezdődött a budapesti M1-es metróvonal – közismertebb nevén a kisföldalatti – régóta tervezett felújításának és meghosszabbításának előkészítése. A NIF Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. tájékoztatása szerint már alá is írták a kivitelezést megalapozó dokumentáció elkészítéséről szóló szerződést.
A projekt célja kettős: egyrészt teljeskörűen megújul a világ egyik legrégebbi földalatti vasútja, másrészt meghosszabbítják a vonalat mindkét irányban – a Vörösmarty tértől a Vigadó térig, a Mexikói úttól pedig egészen a Kassai térig - számolt be róla a Magyar Építők.
A nyertes kivitelező feladata lesz:
- a teljes vonal rekonstrukciójának megtervezése,
- új alagútszakaszok és állomások megtervezése,
- valamint az engedélyeztetési és tenderdokumentációk elkészítése.
A munka keretében várhatóan 6 új megállót is kialakítanak, emellett a meglévő állomások akadálymentesítése és korszerűsítése is megtörténik. A hosszabbítás után az M1-es metró új végállomása a Kassai tér lesz, a belváros felé pedig elérhetővé válik a Vigadó tér, ami közvetlen kapcsolatot jelent majd a 2-es villamossal és a dunai hajójáratokkal is.
Mikorra valósulhat meg?
A most induló előkészítési fázis várhatóan 2027-re fejeződik be. Ezután indulhat a kivitelezés, ami több évig is eltarthat – vagyis legkorábban az évtized végére újulhat meg teljes egészében az M1-es vonal.
JÓL JÖNNE 5 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 5 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 106 053 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,39%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,61%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
A beruházás nemcsak műszakilag, hanem városképi és közlekedési szempontból is kiemelten fontos. A projekt révén Budapest egyik legforgalmasabb tömegközlekedési tengelye válhat korszerűbbé, gyorsabbá és környezetbarátabbá.
Címlapkép: Jászai Csaba, MTI/MTVA