Pénzcentrum • 2025. szeptember 9. 17:36
Nem történt trónfosztás: a belföldi nyaralók körében idén is Siófok bizonyult a legnépszerűbb nyári úti célnak a Szallas.hu adatai szerint. A toplista második helyére Budapest, a harmadikra Eger került. A Balaton térsége a foglalások harmadát adta, megelőzve Észak-Magyarországot és a Dél-Alföldet. A nyár csúcsidőszaka - trendszerűen - augusztus volt, amely a foglalások több mint 40 százalékát hozta. A SZÉP-kártya használata a főszezonban is jelentős volt.
A rövid utazások uralták az idei nyarat is: a kétéjszakás (30%) és az egyéjszakás (28%) pihenések voltak a leggyakoribbak a Szallas.hu adatai alapján. Hároméjszakás pihenést az utazók 20 százaléka választott, négy éjszakára 12 százalékuk maradt. Az ötéjszakás foglalások aránya 5, a hatéjszakásaké 3 százalék volt. Mindössze a foglalások 2%-a szólt egyhetes vagy hosszabb tartózkodásra.
Szállástípusok közül a legkeresettebb az apartman (32%) volt, amelyet a hotelek (27%) és a vendégházak (22%) követtek országos viszonylatban. A panziók 13 százalékkal részesedtek, míg az „egyéb” kategóriába a foglalások 6 százaléka tartozott. A vendégek a szállásfoglalások harmadánál kértek valamilyen ellátást, leginkább reggelit. A hotelben vakációzók többsége 3 vagy 4 csillagos lehetőség mellett döntött. „10-ből 8 nyári, belföldi szállásfoglalás 170 ezer forint alatti kategóriába esett – magyarázta Kelemen Lili, a Szallas.hu sajtószóvivője.
Még részletesebben: a foglalások közel fele 70 ezer forint alatti értékű volt (47%), és a 70–170 ezer forintos kategória adta a második legnagyobb szeletet (34%)”. A sajtószóvivő azt is hozzátette, hogy az ennél magasabb kosárérték jóval ritkábban fordult elő: a 170–270 ezer forint közötti foglalások aránya 12% volt, míg a 270–370 ezer forintos sáv 4 százalékot tett ki. A 370 ezer forint feletti foglalások aránya 3% körül alakult. A nyári, belföldi foglalásokhoz kapcsolódó online fizetések összértékének 27 százalékát SZÉP-kártyával fizették a Szallas.hu oldalon.
A nyári hónapok közül az augusztus emelkedett ki a foglalások 43 százalékával, ez a tavalyi évhez hasonló trend. Az viszont változás a 2024-es szezonhoz képest, hogy június nagyobb arányban részesült a Szallas.hu foglalásaiból idén, míg július némileg veszített súlyából. Utóbbihoz az esős, viharos időjárás nagyban hozzájárult.
Siófok még mindig a magyarok kedvence
A Szallas.hu idei nyári foglalási adatai alapján Siófok, Budapest és Eger bizonyultak a legnépszerűbb hazai úti célnak a belföldi utazók körében. A top 10-es listára felkerült még Balatonfüred, Gyula, Hajdúszoboszló, Szeged, Hévíz, Pécs és Nyíregyháza is. A foglalások régiós megoszlása szerint a Balaton toronymagasan vezetett (31%), majd Észak-Magyarország (16%) és a Dél-Alföld (11%) következtek a dobogón.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
Hogyan nyaraltak a párok és a családosok?
A foglalások 44 százalékát párok adták, míg 35 százaléknál gyermek is volt a vendégek között. A párok körében a foglalások harmadával a hotelek voltak a legnépszerűbbek, míg a gyermekes foglalások közel 40 százaléka apartmanba szólt a nyáron. A párok körében egyezik a legkeresettebb települések élmezőnye az összesített eredményekkel, a gyerekeseknél viszont Siófokot Gyula, majd Hajdúszoboszló követte. Míg a párok közel 60 százaléka legfeljebb 70 ezer forintot fizetett a szállásért, a családok nagyobb része (40%) 70-170 ezer forint között költött rá. Van eltérés az előfoglalási szokásuk között is: a pároknál a nyári időszakra az átlagos előfoglalási idő 44 nap, míg a családoknál 62 nap volt.
Ezek voltak a nyár legnépszerűbb programjai
Nemcsak a szálláshelyek, hanem a környékbeli programok, látnivalók is nagyban hozzájárulnak a belföldi úti célok népszerűségéhez. Szabó Zsolt, a Szallas.hu Programok és Attrakciók Üzletágának vezetője elmondta, hogy a vízparti élmények mellett a várak és az állatkerti attrakciók is kiemelt figyelmet kaptak idén nyáron is.
Mi várható szeptemberben?
Az előrejelzések szerint szeptemberben még kitart a jó idő, ami kedvez a belföldi utazóknak. A szeptemberi foglalások alapján a Balatont megelőzve az észak-magyarországi régió került a dobogó élére. A települések toplistáját jelenleg Budapest vezeti, Eger, Siófok, Gyula és Szeged követik. A foglalások szállástípusonkénti megoszlása is változást jelez: az apartmanokat megelőzve a hotelek részesültek a legnagyobb arányban a Szallas.hu szeptemberi előfoglalásaiból. Szeptemberben nő a párban utazók aránya a nyári időszakhoz képest, erre a hónapra a foglalások 58 százaléka 2 főre szól.