Lebénult Európa kereskedelmi ütőere: kongatják a vészharangot, ebből még óriási baj lehet

Pénzcentrum2026. január 28. 15:32

A szélsőséges időjárás súlyos fennakadásokat okoz az európai áruszállításban: a Maersk konténerszállító vállalat közlése szerint hajói menedéket keresnek, a kikötői terminálok pedig részben vagy teljesen leálltak, írja a Portfolio a Reuters alapján.

A Maersk szerdán bejelentette, hogy a heves viharok és a havazás miatt jelentős fennakadások alakultak ki a rakományforgalomban Délnyugat- és Nyugat-Európában.

Az ügyfeleknek küldött tájékoztatás szerint a szélsőséges időjárás az egész ágazatot érinti: a hajók kénytelenek menedéket keresni, míg a kikötői terminálok leállították működésüket, vagy csökkentett kapacitással dolgoznak.

A nyugat-mediterrán térség több terminálja már beszüntette a tevékenységét, és egyelőre nem ismert, mikor indulhat újra a működés. A fennakadások az Észak-Európába irányuló, illetve onnan induló áruforgalmat is érintik, így az ellátási lánc több ponton is akadozik.

Címkék:
utazás, havazás, vihar, európa, időjárás, hajó, kereskedelem, szállítás, logisztika, szélsőséges időjárás, kikötő,