Világgazdaság • 2009. március 26. 08:30
Matyi Dezső, az Alexandra könyvkiadó tulajdonosa a menedzsmentjogokkal kapcsolatos vita miatt lépett vissza a Zsolnay megvásárlásától. A befutó a Teclima Kft. lehet, amely felülvizsgálhatja az IKEA-val kötött megállapodást is.
A menedzsmentjogokkal kapcsolatos vita miatt lépett vissza a Zsolnay megvásárlásától az Alexandra Kiadó tulajdonosa, Matyi Dezső.
Az üzletember egyfajta ultimátumot kapott, azt állítja, a pécsi városi vagyonkezelő tárgyalás helyett rögtön a szerződést küldte át, amelyet sürgősen alá kellett volna írnia.
"A szerződésből a megbeszéltek ellenére kimaradt a menedzsmentjogok átadása, így viszont nincs szükségem a Zsolnayra, mert esélyem sem lenne, hogy a terveim szerint fejlesszem" - nyilatkozta Matyi Dezső.
A Pécs Holding Városi Vagyonkezelő Zrt. vezetője ugyanakkor cáfolta Matyi Dezső azon állítását, hogy nem adtak volna menedzsmentjogot. Varga Péter szerint adtak volna, ám ez Matyinak nem tetszett. A vagyonkezelő vezetője azt viszont elismerte, hogy valóban úgy döntöttek, nem tárgyalnak, ezért készítettek egy szindikátusi szerződést, amely végül az Alexandra tulajdonosának nem felelt meg.
Matyi Dezső visszalépésével a Zsolnay-tender vesztese, a Teclima Kft. lehet a befutó. Tegnap délutánig a Teclima Kft. jelezte is, hogy elfogadják a korábbi szindikátusi szerződést, és hamarosan megkezdik az általuk ajánlott 570 millió forintos vételár két részletben való kifizetését.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,22 százalékos THM-el, havi 143 171 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,42%, a Magnet Banknál 6,76%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,79%, míg a Raiffeisen Banknál pedig 7%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Értesülések szerint azzal, hogy Matyi Dezső elállt a vételtől, veszélybe került a Zsolnay IKEA- bérmunkája, ugyanis a Teclima Kft. pályázatában kikötötte, hogy alapos vizsgálat után dönt majd, megéri-e neki a jelentős terhekkel járó és haszonnal kecsegtető bérmunka.A svéd IKEA tavaly szeptemberben kötött hét évre szóló szerződést a Zsolnay Porcelánmanufaktúra Zrt.-vel, porcelán étkészletek gyártására.
A pécsi közgyűlés múlt hét csütörtöki ülésén döntött a Zsolnay 49 százalékos részének eladásáról, valamint arról, hogy a pályázók közül először a kisebbségi tulajdonért 500 millió forintot ajánló, Matyi Dezső által ellenőrzött Pécsi Direkt Kft.-vel kezd tárgyalásokat.