Folytatódik a magyarországi bútorháború: megszorongathatja az IKEA-t a régi vetélytárs?

Pénzcentrum2022. szeptember 19. 18:28

A JYSK Csoport árbevétele Magyarországon több mint 66 milliárd forintra nőtt, ami 17 százalékos emelkedésnek felel meg - közölte a lakberendezési áruházlánc az augusztus végén befejeződött, 2021/2022-es pénzügyi évről. Ehhez képest az IKEA Lakberendezési Kft. 2020. szeptember 1-je és 2021. augusztus 31-e között 110 milliárd forint nettó árbevételt könyvelhetett el belföldi értékesítéssel.

„Egy nagyon különös év után kimondottan jó forgalmi eredményt könyvelhettünk el. Ez főként elkötelezett alkalmazottainknak köszönhető" – mondja Jan Bøgh, a JYSK elnök-vezérigazgatója.

A nyári hónapokban a JYSK-áruházak nagy nyomás alatt álltak, hiszen a növekvő infláció hatására kevesebb vásárló kevesebbet költött. „Egyértelműen érezhető, hogy a fogyasztók elkezdték visszafogni kiadásaikat. A bevételek és a vásárlószám a nyár előtt jóval nagyobb ütemben növekedett. Az új vásárlóink egy része voltaképpen visszatérő vásárló, akik a járvány idején átmenetileg bezárt üzletek újranyitása után tértek vissza. És mindezek mellett költségeink emelkednek, tehát összességében elmondható, hogy a globális helyzet komolyan kihat tevékenységünkre” – teszi hozzá Jan Bøgh.

Élesedik a bútorháború

A JYSK Magyarországon a 2021/2022-es üzleti évben három áruházat nyitott, így immár 91 üzletben fogadják a hazai vásárlókat. Az árbevétel több mint 66 milliárd forintra nőtt, ami 17 százalékos emelkedésnek felel meg. Az alkalmazottak száma a hazai üzletekben és a központi irodában 4 százalékkal bővült, és megkezdte működését vadonatúj logisztikai központ is. 

Ahogy arról korábban a Pénzcentrum beszámolt, az Igazságügyi Minisztérium céginformációs szolgálatának bárki által hozzáférhető adatai alapján az IKEA Lakberendezési Kft. 2020. szeptember 1-je és 2021. augusztus 31-e között 110 milliárd forint nettó árbevételt könyvelhetett el belföldi értékesítéssel. Ez 12,6 százalékkal több, mint a tárgyévet megelőző üzleti évben. Akkori adataink szerint a kisebb, de kiterjedtebb bolthálózattal rendelkező JYSK Kereskedelmi Kft. szintén jócskán növelte bevételeit, 11,6 százalékkal. Ezzel 57,2 milliárd forint nettó árbevételre tett szert 2020. szeptember 1-je és 2021. augusztus 31-e között.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

A mostani bejelentés alapján valóban jelentős bővülést értek el.

Kérdés, hogy hgy teljesített az IKEA az idei üzleti évében. Ugyanakkor a Möbelix és Mömax boltokat üzemeltető MMXH Lakberendezési Kft. 33,8 milliárd forint nettó árbevételre tett szert utolsó üzleti évében, vagyis 2020. április 1-je és 2021. március 31-e között - ez némiképp nehezíti az összevetést. A tárgyévét megelőző üzleti évhez képest mindössze 2,9 százalékos növekedést ért el.

Címkék:
cég, IKEA, lakberendezés, bútor, vállalat, üzlet, bútoráruház, árbevétel, jysk,