MTI • 2024. augusztus 6. 07:26
A Richter Gedeon Nyrt. konszolidált árbevétele az első félévben 419,69 milliárd forint lett, 1,5 százalékkal magasabb az egy évvel korábbinál - közölte a gyógyszeripari vállalat a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján kedden. Az első hat hónapban a társaság 103,4 százalékkal több, 138,2 milliárd forint adózott eredményt ért el.
A jelentésben kiemelik: a bevételnövekedés a gyógyszergyártási szegmens bázisévet 14,1 százalékkal meghaladó árbevételének tudható be, amelyet nagymértékben ellensúlyozott a romániai nagy- és kiskereskedelmi üzletrész 2023. májusi eladását követően visszaesett nagy- és kiskereskedelmi árbevétel. A vizsgált időszakban a konszolidált árbevétel majdnem 99 százalékát a gyógyszergyártási szegmens forgalma tette ki.
Orbán Gábor vezérigazgató a jelentés szerint elmondta: 2024-ben négyből három üzletág erős kétszámjegyű növekedést ért el, emellett a második negyedévben már a generikus (General Medicines) üzletág is jelentős bővülést tudott felmutatni. A jövedelmezőség valamennyi üzletágban javult és jó úton haladnak az éves célkitűzések teljesítése felé - tette hozzá.
Az adózott eredmény több mint kétszeresére, 138 milliárd forintra nőtt 2024 első félévében, mivel a nem realizált, nem készpénz jellegű árfolyamnyereség pozitív hatást gyakorolt az eredményekre, szemben az egy évvel ezelőtti nagy árfolyamveszteségekkel - közölték. A Richter 2024 első félévében 21 milliárd forint árfolyamnyereséget könyvelhetett el a gyengébb forint miatt, szemben az egy évvel ezelőtti jelentős, 49 milliárd forintos árfolyamveszteséggel. A jelentés szerint nem változtatnak a korábbi előrejelzésükön: a tavalyi kiemelkedő év után kétszámjegyű növekedés az idén is elérhető lesz a gyógyszergyártásban az árfolyamok hatásának kiszűrésével. A gyógyszergyártás bevétele 2,15-2,25 milliárd euró körül alakulhat 2024-ben.
A gyógyszergyártási árbevétel az első hat hónapban 413,3 milliárd forintot ért el, ami éves szinten 14,1 százalékos növekedés, minden főbb piacon nőttek a bevételek. A nőgyógyászati üzletág ismét jelentős volumennövekedést ért el. A terület teljes árbevétele 15,2 százalékkal 149,5 milliárd forintra nőtt. A biotechnológiai üzletág bevételei szintén kétszámjegyű, 20 százalékos növekedést értek el az első fél évben, így 26,5 milliárd forintra emelkedtek.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
A neuropszichiátriai üzletág bevételei 22 százalékkal nőttek éves szinten, 109,4 milliárd forintra. A jelentés szerint január-júniusban 2,6 milliárd forint egyszeri mérföldkő bevételt könyvelhettek el, míg a bázis időszakban az egyszeri bevételek 597 millió forintot tettek ki.
A Richter részvényeivel a BÉT prémium kategóriájában kereskednek. Az elmúlt évben a legmagasabb árfolyama 10 380 forint, a legalacsonyabb 8420 forint volt, a papír ára hétfőn 1,45 százalékos csökkenéssel, 9855 forinton zárt.