Döbbenet: így verik át az ügyeskedő cégek kamu akciókkal a magyar vásárlókat - erre már a GVH is felfigyelt

Pénzcentrum2025. december 22. 15:01

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) versenyfelügyeleti eljárást indított a “Parfümerie Douglas” Illatszer Kereskedelmi Kft.-vel (Douglas) szemben. A GVH gyanúja szerint a vállalkozás akciótartási gyakorlata és kommunikációja, illetve exkluzivitásra vonatkozó állításai megtéveszthetik a fogyasztókat. A nemzeti versenyhatóság a karácsony előtti utolsó napokban is óva inti a fogyasztókat: vásárlásaik során legyenek körültekintőek, és amennyiben lehetséges mindig nézzék meg az alternatív ajánlatokat is. 

A Gazdasági Versenyhivatal azzal a gyanúval indított versenyfelügyeleti eljárást a Douglas-szal szemben, hogy a cég megsértette a fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmát. A vállalkozás az „Akár …-%” kedvezménnyel hirdetett akciói során azt a benyomást kelthette a fogyasztókban, hogy akár 30-70%-os kedvezményre is szert tehetnek, annak ellenére, hogy az érintett termékek valószínűsíthetően egyáltalán nem voltak elérhetőek a maximális kedvezménnyel.

A cég akciótartási gyakorlatában emellett olyan rendszerszintű hiányosságok lehetnek, amelyek eredményeként az egyes promóciókban akciósnak hirdetett termékek száma nagyarányú a nem akciós termékekéhez képest, az akciós időszak pedig hosszabb az akció nélküli időszaknál. Ezek a gyakorlatok megnehezíthetik a fogyasztók tájékozott döntéshozatalát.

A GVH az előbbiek mellett azt is észlelte, hogy a Douglas mobil applikációjában és weboldalán a „Douglas Exkluzív” és 2025 őszéig a „Douglas Online Exkluzív” címkékkel azt a benyomást kelthette a fogyasztókban, hogy az adott termékek csak nála kaphatóak, ez azonban a termékek jelentős részére nem igaz. A vállalkozás így valószínűsíthetően nem az elvárható szakmai gondosággal járt el az állítások valóságtartalmának ellenőrzésekor.

A versenyfelügyeleti eljárás megindítása nem jelenti annak kimondását, hogy a vállalkozás a jogsértést elkövette. Az eljárás a tények tisztázására és ezen keresztül a feltételezett jogsértés bizonyítására irányul. Az eljárás lefolytatására biztosított időtartam három hónap, amely indokolt esetben két alkalommal, egyenként legfeljebb két hónappal meghosszabbítható. A GVH felhívja a figyelmet arra, hogy a versenytörvény szerint az ügyfélnek a tényállás tisztázásához szükséges adatok közlésére való felhívásától az annak teljesítéséig terjedő időtartam az ügyintézési határidőbe nem számít bele.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Az online vásárlások során ajánlott körültekintően eljárni, ellenőrizni a webáruház megbízhatóságát, az általános szerződési feltételeket és más oldalak alternatív ajánlatait is - hívták fel a figyelmet.

Címlapfotó: Róka László, MTI/MTVA 

Címkék:
vállalkozás, karacsony, akció, gvh, fogyasztóvédelem, kedvezmény, online vásárlás, gazdasági versenyhivatal, megtévesztés,