Pénzcentrum • 2009. február 18. 11:00
Eredetileg az amerikai kávéhálózatot létrehozó Howard Schultz célja épp az volt, hogy megtanítsa honfitársait az igazi kávé élvezetére, és kifejezetten sértésnek vette, ha gyorsétteremhez hasonlították, most azonban új szelek fújnak a Starbucks háza táján. A válság őket is reformokra készteti.
Hamarosan számos amerikai Starbucks kávézóban kapható lesz a minőségi, szemes kávé mellett instant kávé, sőt, még gyorséttermi étel is. Az üzletpolitika eddigi képébe alig-alig illő újítások várható hatása azonban még kétséges, egyesek szerint szélesíteni fogja a vendégkört, mások azonban úgy vélik, rontani fog a kávézó presztízsén.
Schultz azonban nem fél ez utóbbitól, ugyanis az ő instant kávéja - mint ahogy azt a New York Timesnak elmondta - össze sem hasonlítható az általunk eddig ismert instant kávé fogalmával.
Első körben csak Chicagóban és Seattleben lesz kapható, azonban ősszel a világ összes Starbucks kávézójában megvásárolható lesz a termék.
A lépés valójában nem is olyan meglepő, hiszen a cég korábban kifejezetten luxus termékként pozícionálta a nála kapható kávét, azonban a fogyasztás visszaesése épp az ilyen termékeket érinti legelőször. Tavaly épp ezért közel 900 üzletet kellett bezárnia a hálózatnak, ami a részvények értékében is drasztikus csökkenést eredményezett.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
Schultz ezért most azon dolgozik, hogy meggyőzze az embereket, a Starbucks igenis a megfizethető árkategóriába tartozik.