Wizz Air-botrány: nem vitték el a vak utast

Pénzcentrum2009. június 19. 08:47

A fapados légitársaság megtagadta egy nő utaztatását, mert nem szólt időben, hogy vak. A társaság a nőt csak dupla árért, kísérővel vitte volna el.

Az Egyenlő Bánásmód Hatóság megbüntette a Wizz Air Hungary Kft.-t, mert megtagadta egy vak nő utaztatását, kifejezetten annak fogyatékossága miatt. A nő tavaly áprilisban szeretett volna Rómába utazni, ezért két hónappal korábban az interneten jegyet vett a légitársaság egyik járatára.

Utazás előtt több mint egy héttel jelezte, hogy látássérült, ekkor tudta meg, hogy nem utazhat, de a jegy árát visszakapja. A Wizz Air üzleti szabályzata szerint a foglaláskor kellett volna jeleznie, hogy nem lát, hogy felkészülhessenek a fogadására.

Korábbi cikkünk a repülőgéppel utazók jogairól:Ezzel érdemes tisztában lenni: mit tehetnek meg veled a légitársaságok


A Wizz Air szerint a vakok és siketek esetében nagyobb a biztonsági kockázat, mint például mozgássérülteknél. Szerintük ugyanis "a vakok és siketek a részben vagy teljesen audiovizuális módszerrel történő biztonsági tájékoztatás során nem kaphatják meg azt a teljes képet, amely szükséges a vészhelyzetekre való megfelelő reagáláshoz".

JÓL JÖNNE 10 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 10 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 210 218 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 9,97%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank (THM 10,22%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 

Címkék:
siketek,