Pénzcentrum • 2009. szeptember 11. 17:02
A BKV Zrt. a Közlekedési, Hírközlési és Energiaügyi Minisztérium állásfoglalását figyelembe véve segít abban, hogy a késedelmes diákigazolványok kiállításáig is igénybe vehessék a diákkedvezményt az arra jogosultak.
Szeptemberben a minisztérium állásfoglalása alapján azok a diákok is megvásárolhatják a tanulóknak szóló valamennyi jegy- és bérletfajtát - kizárólag szeptemberi kezdő érvényességgel, azaz legkésőbb október 29-ei lejárattal -, akik még nem rendelkeznek diákigazolvánnyal, de a 2009/2010-es tanévre, vagy ennek első félévére érvényes iskolalátogatási igazolást tudnak felmutatni.
Ebben az esetben a bérletszelvényre a diákigazolvány sorszáma helyett a diákok személyi igazolványának sorszámát, az ilyen dokumentummal még nem rendelkező tanulók pedig születési dátumukat tüntessék fel a szelvényen.
Így a tanuló bérletszelvény az iskolalátogatási igazolás, 14 éves kortól pedig a személyi igazolvány együttes felmutatása esetén jogosít utazásra.
Fontos, hogy október 1-jétől a nem szeptemberi kezdőnappal kiadott tanuló bérletek és a tanulók által váltható kedvezményes környéki illetve HÉV jegyek kizárólag a diákigazolványok felmutatásával együtt érvényesek.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,22 százalékos THM-el, havi 143 171 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,42%, a Magnet Banknál 6,76%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,79%, míg a Raiffeisen Banknál pedig 7%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
A 2008/2009-es tanévre, vagy annak második felére érvényes diákigazolványokkal utazási kedvezmény továbbra is az október havi bérlet érvényességének végéig, azaz legkésőbb 2009. október 31-ei kezdőnappal kiadott, 2009. november 30-ig érvényes havi bérlettel vehető igénybe, még akkor is, ha a megvásárolt bérlet - ilyen lehet a negyedéves bérlet - érvényessége november 30. után járna le.