Pénzcentrum • 2011. május 19. 16:10
Tizenhárom heti halmozódás után sem született telitalálat az Ötöslottón, így szombaton ismét izgulhatunk, lesz-e valaki, aki az öt szám eltalálásával elviszi az immár kereken másfél milliárdosra hízott jackpotot.
Ha valakit nem győz meg elsőre az összeg nagysága, íme, néhány érdekesség a hazai lottótörténelemből:
Az utolsó ötös éppen 13 héttel ezelőtt, 2011. február 12-én született (valamivel több mint félmilliárd forintot ért). Bár az azóta eltelt negyed év hosszúnak tűnik, egyáltalán nem számít rekordnak: az ötvenes évek végén több mint egy évet kellett várni a két öttalálatos között. Igaz, akkor még nem halmozódott a nyeremény.
Az eddigi legnagyobb értékű telitalálat 2003 novemberében született: több mint 5 milliárd forintot ért.
Bár a mostani nyeremény az átlagember számára elképesztő nagyságú, még mindig nincs a rekorderek között: "csak" a TOP15-be fér bele.
Hogyan lehet szert tenni a nyereményre?
Először is, elengedhetetlen Ötöslottót játszani, mégpedig azzal az 5 számmal, amit csak a szombati sorsoláson ismerhetünk meg. Ha pedig valaki ezt az 5 számot fedezi fel a szelvényén, a következőt kell tennie:
1. megőrizni a szelvényt, mert csak ezzel lehet felvenni a nyereményt;
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,22 százalékos THM-el, havi 143 171 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,42%, a Magnet Banknál 6,76%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,79%, míg a Raiffeisen Banknál pedig 7%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
2. 90 napon belül felhívni a lottózókban is kifüggesztett ún. nagynyertes telefonszámot;
3. egyeztetni a vonal végén jelentkező munkatársunkkal a további teendőket;
4. ha eddig nem volt ilyen, forintszámlát nyitni egy magyarországi bankban.