Pénzcentrum • 2011. december 23. 17:39
Nehéz év lesz 2012 a fogyasztói piac számára - derül ki az Országos Kereskedelmi Szövetség elemzéséből.
Az OKSZ közleményében kifejti, a jelenlegi helyzet alapján valószínű, hogy az év elején zsugorodhat a fogyasztási cikkek piaca, az adóemelések pedig már az év kezdetétől áremelésre kényszerítik a beszállítókat és a kereskedőket.
A szervezet szerint a fogyasztói piac legnagyobb kérdőjele a nemzetgazdaság egészének helyzete. Az, hogy a vállalkozásoknak gazdasági teljesítményeik alapján milyen béremelésekre lesz erejük a nemzetgazdaság legkülönfélébb területein, hiszen ez jelentheti azt a vásárlóerőt, amely fékezheti a fogyasztói piac zsugorodását.
Az OKSZ szerint a forint gyenge árfolyama - amely mögött összetett folyamatok húzódnak meg, így a leminősítések és legalább néhány fillérrel a plázastop is - mindenkinek rossz. Azt azonban biztosnak tartják, hogy az áruházakban az olcsóság lesz az úr.
Az OKSZ szerint a jelenlegi gazdasági helyzetben eredmény, hogy nem esett vissza a kiskereskedelmi forgalom, ami a többi között annak is köszönhető, hogy a személyi jövedelemadó átalakításából és a nyugdíjpénztári reálhozamokból adódó jövedelem egy részét az áruházakban költik el.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,22 százalékos THM-el, havi 143 171 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,42%, a Magnet Banknál 6,76%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,79%, míg a Raiffeisen Banknál pedig 7%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)