Pénzcentrum • 2012. április 12. 08:31
Nem szándékozik megválni kelet-európai érdekeltségétől a Praktiker a társaság elnöke szerint.
Thomas Fox több német üzleti portál beszámolója szerint elmondta: valóban tervezik a portfolió felülvizsgálatát a jövedelmezőség javítása céljából, de szerinte most elsősorban a megvalósíthatóságot kell előtérbe helyezni. A Görögországban, Romániában, Magyarországon és Lengyelországban uralkodó gazdasági helyzet közepette jelenleg nehéz olyat találni, aki ezekben az országokban most befektetni akar.
A Praktiker főrészvényese néhány nappal ezelőtt azt vetette fel, hogy a német barkácsáruház-láncnak vissza kellene vonulnia a kelet-európai piacról. A Cipruson bejegyzett osztrák Maseltov befektetési társaság szóvivője a Financial Times Deutschlandnak azt mondta, hogy a kelet-európai üzletág eladása 50-70 millió euró bevételt hozhatna a cégcsoportnak. Ezt a pénzt a vállalat helyzetének javítására fordítanák.
A Praktikernek legalább 300 millió euróra lenne szüksége ahhoz, hogy végrehajtsa azokat a változtatásokat, amelyek révén ismét nyereségessé válhat a cégcsoport.
Tavaly a félmilliárd eurót is meghaladta a Praktiker csoport vesztesége, ez sorban már a harmadik esztendő, hogy veszteséges a kiterjedt kelet-európai hálózattal rendelkező német barkácsáruházlánc.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,22 százalékos THM-el, havi 143 171 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,42%, a Magnet Banknál 6,76%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,79%, míg a Raiffeisen Banknál pedig 7%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)