Ennyit fizethetsz juliustól a telefonadó miatt

MTI2012. június 4. 19:04

A parlament mai döntése értelmében kevesebb lesz a második félévtől fizetendő távközlési adó maximális mértéke -  idén havi négyszáz, illetve ezernégyszáz forintot kell majd fizetni.

Az Országgyűlés május közepén határozott a hívásonként és megkezdett percenként kétforintos telefonadó bevezetéséről; a július 1-jétől hatályos törvény alapján két forintot kell fizetni a szolgáltatóknak minden elküldött üzenet - sms és mms - után is.

A távközlési adó erre az évre érvényes szabályait most, kevesebb mint három hét elteltével megváltoztatta a Ház: az adó összege havonta magánszemélyek után legfeljebb négyszáz, a cégeknél ezernégyszáz forint lehet. Az eredeti kormányjavaslat hétszáz, illetve kétezer-ötszáz forintos maximumot írt elő, ezeket azonban végül csak a jövő évtől, az ágazatot terhelő különadó megszűnése után alkalmazzák majd.

Erről az adózást érintő törvénymódosítások között döntött a Ház a gazdasági bizottság előterjesztésére. A testület a változtatást a távközlési szolgáltatók javaslatainak figyelembevételével indokolta.

A Magyar Telekom, a Telenor és a Vodafone korábban csakugyan azt kezdeményezte, hogy a magánszemélyek előfizetését hétszáz helyett havonta legfeljebb négyszáz forint telefonadó terhelje, a vállalati előfizetőkét pedig maximum ezernégyszáz. Érvelésük szerint a tervezett adóbevétel így is biztosítható. Álláspontjuk ugyanakkor változatlanul az, hogy az új adó nem szolgálja az ország érdekeit, és aránytalan terhet ró a távközlési szolgáltatásokra.

JÓL JÖNNE 10 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 10 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 210 218 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 9,97%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank (THM 10,22%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Újdonság az is, hogy a bevallás és az adófizetés időpontja a hívás, üzenetküldés utáni hónapról az azt követőre módosul azért, hogy a szolgáltatók adófizetési kötelezettségüket a befolyt díjakból teljesíthessék. Magánszemélyeknél havonta az első tízpercnyi beszélgetés változatlanul adómentes lesz, és szintén mentesül az adó alól a segélyhívás és az adománygyűjtő számok hívása.

 

Címkék: