12 milliós bírság a kamu Energiaspirálnak

Pénzcentrum2013. május 16. 16:21

Összesen 12 millió forint bírságot szabott ki a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) két vállalkozásra, amelyek nem igazolt gyógyító, illetve megelőző hatásokkal népszerűsítették az Energiaspirál nevű készüléket, megtévesztve ezzel a fogyasztókat.

A versenyhivatal csütörtöki közleménye szerint a Multi Webshop Kft., illetve a Csapó Invest Egészségjavító Termékgyártó és Forgalmazó Kft. a tájékoztatásokat reklámspotokban, televíziós vásárlási műsorokban, a vállalkozások saját honlapjain és egyéb termékleírásokban juttatták el a fogyasztókhoz. A hirdetésekben az eszköz pozitív hatásain túl több konkrét betegséget és azok tüneteit is felsorolták - például gerincproblémák, asztma, allergia, cukorbetegség -, ami azt a látszatot kelthette az érdeklődőkben, hogy a készülék ezekre a problémákra is megoldást nyújt.

A GVH kiemelte azt is: sérülékenyebbek, egészségi állapotuknál fogva kiszolgáltatottabb helyzetben vannak a reklámokkal szemben azok a fogyasztók, akiknek szervezetében valamilyen működési zavar, rendellenesség áll fenn.

A versenyhivatal eljárásában azt vizsgálta, hogy a tájékoztatásokban megfogalmazott állítások megfelelnek-e a valóságnak. A két cég állításaik igazolására természetgyógyászok véleményét, illetve fogyasztói tapasztalatokat mutatott be, a GVH gyakorlata alapján azonban nem tekinthetők tudományos bizonyítéknak a pozitív terméktapasztalatok, a betegektől, szakmai felhasználóktól származó vélemények - közölte a hivatal.

A GVH megítélése szerint a vállalkozások által benyújtott bizonyítékok nem feleltek meg a tudományos ismeretekkel, megalapozottsággal szembeni elvárásoknak, így egyik cég sem tudta bizonyítani, hogy a készülékkel ténylegesen elérhetőek-e a tájékoztatásokban kiemelt egészségi hatások.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,22 százalékos THM-el, havi 143 171 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,42%, a Magnet Banknál 6,76%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,79%, míg a Raiffeisen Banknál pedig 7%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

A fentiek alapján a GVH megállapította, hogy a vállalkozások fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatot folytattak, ezért a Multi Webshop Kft.-t csaknem 11 millió, a Csapó Invest Egészségjavító Termékgyártó és Forgalmazó Kft.-t pedig 1 millió forint bírság megfizetésére kötelezte - áll a közleményben.

Címkék:
vásárlás, bírság, gvh, kamu webshop,