Itt az újabb pofon a Tescónak a kormánytól: nincs vasárnapi szállítás

Pénzcentrum/Index.hu2015. január 6. 10:05

Úgy tűnik, hiába erősíti a Tesco - és más üzletláncok - az online vásárlást. A kormány azt is megakadályozza, hogy vasárnap házhoz szállítsák az online rendeléseket.

A Nemzetgazdasági Minisztérium tájékoztatása szerint nem csak a boltok tartanak majd zárva, hanem tilos lesz a megrendelt termékek kiszállítása is a hét utolsó napján.

Az NGM az Indexnek úgy nyilatkozott,

természetesen az ügyfél online felületen megrendelheti a számára szükséges terméket, ugyanakkor annak kiszállítása 22 és 6 óra között, valamint munkaszüneti és vasárnapi napokon nem történhet meg. Ennek oka, hogy a törvény hatálya kiskereskedelmi tevékenységre terjed ki, függetlenül attól, hogy e tevékenységet állandó jelleggel vagy esetenként, állandó vagy időszakonként változó helyszínen folytatják.

A kiskereskedelmi tevékenység alatt pedig termékek forgalmazását és az ezzel közvetlenül összefüggő szolgáltatások nyújtását kell érteni, mint például az áru összekészítése vagy kiszállítása. A törvény a kivételek körében sem határozza meg az online rendelés utáni kiszállítást, csak a kereskedelmet kiszolgáló szolgáltató tevékenységet. Azonban ebbe a fogalomba nem lehet beleérteni a rendelés utáni kiszállítást, csak a kereskedelmi tevékenység megvalósuláshoz szükséges szállítást, amely ahhoz szükséges, hogy az üzlet a nyitva tartási időben működni tudjon.

 

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Ez a hír valószínűleg a Tescót érinti a legrosszabbul: az áruházlánc az elmúlt hetekben látványosan elkezdte erősíteni online üzletágát, jelentős munkaerő-felvételbe kezdett. A hírek szerint az Auchan is erősen fejleszti webshopját.

Az áruházláncok nem titkolt célja az online vásárlás erősítésével a vasárnapi zárva tartás negatív hatásainak csökkentése (volt): valószínűleg sokan a rendelést választották volna vasárnapi szállítással, a nagybevásárlás helyett.

 

Címkék:
vásárlás, Tesco, webshop, auchan, online, vasárnap,