Pénzcentrum • 2015. március 24. 16:55
A vasárnapi zárva tartás mellett a március 15-től élő jogszabály a legtöbb non-stop boltot is bezárásra kényszerítette. Csodálkoznak is a vevők.
A Pénzcentrum információi szerint sok vevő csalódottan vette tudomásul az ország egyik legnagyobb Tesco-áruházánál, a budapesti Fogarasi úton, hogy hétfőn nem tudtak este 10 után vásárolni. A bejáratnál biztonsági őrök igazították útba a csalódott vásárlókat.
Ráadásul eddig a Tescóban működött az éjjel-nappali posta is: sokan a vásárlással kötötték egybe a fontos levelek feladását. (A non-stop postát a XIV. kerületi Amerikai út 25. szám alatt kell keresni ezentúl.)
A jogszabály a vasárnapi boltzár mellett szabályozza azt is, hogy alapesetben 6-tól 22 óráig lehetnek nyitva a boltok. Ez alól gyakorlatilag csak azok az üzletek jelentenek kivételt, ahol a tulajdonos maga (és közvetlen hozzartozója) áll a pultban.
A hírek szerint ez a szabályozás komolyan érinti a reggeli, hajnali műszakban dolgozókat, akik például egy gyárba járnak 6 órára dolgozni és így március 15-től ebben a korai napszakban már nem találkoznak nyitva tartó boltokkal hétköznap (leszámítva az éjjel-nappali üzleteket).
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
Lapértesülések szerint kormánypárti politikusok kezdeményezik, hogy a reggel 6-tól 22 óráig való nyitva tartás 4.30-tól 22 óráig tartóra módosuljon.