Sosem találod ki, mi 2016 legnépszerűbb anyák napi ajándéka

Pénzcentrum2016. április 30. 07:03

Idén május 1-én, azaz holnap lesz anyák napja, a legtöbben pedig ilyenkor egy virággal lepik meg az édesanyjukat. De vajon vágott vagy cserepes virágot vegyünk? Mi az idei "sláger "? És hogyan tartósíthatjuk ezeket a virágokat?


Anyák napja közeledtével jelentősen megnő a kereslet a virágboltokban. Ez egyébként részben a ballagásoknak is köszönhető, mivel a két "ünnep" már hosszú évek óta ugyanarra a hétre esik, ezért ilyenkor nem igazán pihenhetnek a virágkereskedők és a virágkötők.

Milyen virágot vegyünk?

Május első vasárnapján a vegyes, vidám, kerek csokrok és a cserepes virágok fogynak igazán. A virágok között pedig nincsen kimondott anyák napi "sláger", leginkább a tavaszi virágok hódítanak: a tulipán, a boglárka és a gyöngyvirág. Cserepes növényből inkább a kisebb, virágzó szobanövények a közkedveltek, de azokat is szeretjük, amiket ki tudunk tenni a kertbe, erkélyre.

Aránylag sok cserepes virág fogy ilyenkor, sokszor csak "felkapják" a vevők az előre feldíszített növényeket

- válaszolta megkeresésünkre a Virágkötők, Virágkereskedő Vállalkozók Magyarországi Szakmai Egyesülete (VVVMSZE).

Lehetőség szerint érdemes valamilyen kintre való kedves növényt választanunk édesanyánknak, ilyen például:

  • a törpe rózsa,
  • vagy a harangvirág.

Csokorból pedig inkább az apróbb mezei jellegűt érdemes választani, mert ennek olyan a hangulata, mintha valaki a kertben szedte volna össze a szezonális virágokat.

Hogyan tartósíthatjuk a vágott virágokat?

A vágott virágaink tartósságát azzal javíthatjuk, ha a szárak végét naponta éles késsel, ferdén visszavágjuk és friss vízbe tesszük őket. A legtöbb virágüzletben pedig már kaphatóak kis zacskós kiszerelésben különböző vágott virág tartósságot növelő tápsók- tette hozzá a VVVMSZE.

JÓL JÖNNE 10 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 10 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 210 218 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 9,97%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank (THM 10,22%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Sokan küldik futárral a virágot

Több virágküldő cég közül is válogathatunk, anyák napján azonban akkora a forgalom, hogy nem mindenki tud órára pontos kiszállítást vállalni. A küldés díja nagyban változhat attól függően, hogy az általunk választott szolgáltatótól milyen messzire szeretnénk küldeni a virágot, de általában virágon felül még pár ezer forintunkba kerül a küldés. A virágot pedig akár gép előtt ülve is kiválasztatjuk és kifizethetjük, így ez igazán egyszerű megoldásnak tűnik.

Ha nem virág, akkor mi?

A virágon kívül persze még számos más ajándékkal is meglephetjük édesanyánkat. Erre mutatunk most néhány ötletet:

  • Digitális képkeret

Egy fotóalbum vagy egy naptár tele képekkel jó ajándék lehet, de ezt ma már helyettesíthetjük egy digitális képkerettel is. 11.000 forinttól indulva akár 30 000 forintot is költhetünk erre, attól függően, mekkora képkeretet szeretnénk ajándékozni.

  • Ajándékkártya

Ma már szinte minden boltban lehetőségünk nyílik ajándékkártya vásárlására. Gondolkozhatunk ruhaboltban, könyvesboltban, de akár bútorboltban is. A lényeg, hogy édesanyánk végül azt tudja megvásárolni magának, amire igazán szüksége van.

  • Szabadnap

Nagy ajándék lehet egy édesanyának egy szabadnap. Ezen a napon kényeztessük őt, vásároljunk be helyette, töltsük fel a hűtőt és főzzünk ebédet. Persze az sem utolsó ajándék, ha ezen a napon az egész család együtt van.

Címkék:
vásárlás, ajándék, virág,