Pénzcentrum • 2022. december 17. 20:10
Sajnos a karácsony a túlfogyasztásról szól a nyugati világ nagy részén, de kis odafigyeléssel szeretteinknek és a Földnek is jót tehetünk. A Humusz Szövetség olyan tippeket ad, amelyek betartásával fenntarthatóbb lehet az ajándékválasztás és a csomagolás, sőt csökkenthetjük az élelmiszer-pazarlást is. Arra is választ kapunk, hogy milyen karácsonyfát érdemes venni fenntarthatósági szempontból.
Az élet minden területén túlzásokba tudunk esni. Nincs ez másként az ünnepekkel sem. Ráadásul halmozottan hátrányos helyzetből indulunk karácsonykor, hiszen ez az időszak az utóbbi évtizedekben „szinte észrevétlenül” a mértéktelen fogyasztás ünnepévé vált. A reklámok minden csatornán ránk zúduló vágykeltő és -fokozó hatásait nehéz kikerülni, kivédeni. Mit tehetünk? A legkisebb ökológiai lábnyoma a le nem gyártott dolgoknak van. Hallgassunk a valódi szükségleteinkre és ne a mesterségesen generált igényeink szerint döntsünk – olvasható a Good People Everywhere felkérésére készült cikkben.
Ajándékozz élményt, jótékonykodj vagy „csak” tölts időt szeretteiddel
Kiemelik, hogy a legjobb, ha tartózkodunk a tárgyi ajándékoktól, hiszen a legtöbbeknek a közösen töltött idő a legnagyobb ajándék. Egyre szélesebb körben terjedő környezetbarát szokás az ajándékba adott jótékonykodás – írják. Ha magunk készítjük az ajándékot, vagy használtan vesszük, akkor is fentarthatóbb módon járunk el.
Használjunk a csomagoláshoz kendőt vagy ajándéktasakot!
Csak Nagy Britanniában annyi csomagolóanyag fogy évente, amivel kilencszer körbe lehet tekerni a Földet. „A csomagolás eredeti funkciója, hogy titokzatosabbá vagy szebbé tegye az ajándékot (amennyiben az egy tárgy). Ezt a funkciót elérheted egy kendővel, újságpapírral, vagy sokszor újrahasználható dobozzal, ajándéktasakkal is. Díszítésként pedig használj termést, örökzöld levelet, ágacskát, amiket később komposztálni lehet. A sok támogatható jó ügy közül ajánlunk egy számunkra különösen kedveset is. Ez pedig a hulladék textilből készült termékek, amiket az Ökumenikus Segészszervezet gönci járásban működő varróműhelyében készítenek” – írják.
Ne pazarold az ételt
Sajnos étkezési szokásaink sem jobbak, pláne, ha még hús eldobásához is vezet a dolog. Mára köztudott, hogy a hús előállítása elképesztően sok szén-dioxidot termel, emellett az ipari állattartás gyakorlatilag kéz a kézben jár az állatok szenvedésével. Éppen ezért a Humusz Szövetség az alábbiakat ajánlja: a vásárláshoz vigyünk pontos listát. Karácsony előtt könnyű az impulzusok csapdájába esni, gyakran végül többet veszünk a kelleténél. Ha pedig többet veszünk, akkor sajnos többet is eszünk.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
Tartsunk mértéket, és kerüljük el a túlevést. Válasszunk könnyebben emészthető ételeket, leveseket, zöldségeket, gyümölcsöket, esetleg halat. Érdemes kímélő recepteket keresni, gondolni a maradék felhasználásra, fagyasztásra. A maradékot pedig még jótékony célra is fel lehet ajánlani.
Milyen egy zöld karácsonyfa?
A műfenyők nyersanyaga, előállítása, szállítása és hulladékként való kezelése ugyanúgy hozzájárul a nagy karbonlábnyomhoz. Egyes számítások szerint kb. 20 év használat után térülnek meg. Összehasonlítva tehát egy valódi fenyő (lehetőleg hazai, vegyszermentes termesztéssel) kisebb terhet ró a környezetre, mint a műanyag hasonmása. A szövetség tanácsai, hogy zöldebb legyen a dekoráció idén:
- Dekorálj fenyőággal, minimalista stílusban
- Készítsd el magad, maradékanyagokból vagy fából, és használd ugyanazt a redizájn karácsonyfát évekig. Az alternatív megoldásoknak csak a kreativitás szab határt.
- Ha van lehetőséged, és megfelelő helyre tudod kiültetni, választhatsz élő fenyőt. Vigyázat, karácsony után macerával jár, és nem is bírja sokáig a lakásban. Nem mindegy, hová ülteted!
- Kölcsönözz fenyőfát az Oázis kertészettől: így a kiültetést is szakemberek végzik el.
- Válassz hazai termelőtől származó fát az import helyett. Megrendelheted a kiválasztott fát akár online is, kényelmesen.