Pénzcentrum • 2023. november 11. 13:28
Csúnyán átvágták Reviczky Gábort az interneten: a színész kecsegtetőnek gondolt megrendelni egy gyanúsan olcsó horgászorsót és egy távcsövet. Nem azt kapta, amit várt, futhat a pénze után.
Internetes csalók áldozata lett Reviczky Gábor. A Kossuth- és Jászai Mari-díjas színész egy internetes átverésbe szaladt bele, mint a rendőrség videójából kiderült, a Facebookon akadt rá egy hirdetésre, amiben egy cég – állítása szerint fennállásának 100. évfordulója alkalmából – egy 350 ezer forintos horgászorsót mindössze 36 ezer forintért árult. Először gyanakodott, végül megrendelte a terméket, amikor pedig kihozták, arcára fagyott a mosoly.
A színész megmutatta, hogy egy kb. 2500 forint értékű orsót kapott, szakadt csomagolásban. Sőt, itt még nincs vége, ugyanis a cégtől egy binokuláris távcsövet is rendelt, amit szintén nagyon olcsón kínáltak, 33 ezer forintért. Természetesen ez sem az volt, mint amit ígértek, hanem egy gyerekjáték.
A színész jól tette, hogy gyanakodott, ugyanis a szakértők szerint az egyik legnagyobb figyelmeztető jele az átverésnek, ha valami túlságosan olcsó - tehát, ha az ajánlat túl szép, hogy igaz legyen, akkor vélhetően nem igaz. De a figyelmeztető jelek közé tartoznak az ideiglenes kiárusítások és a korlátozott készletre utaló reklámszövegek.
Az is gyanús lehet, ha az eladó cég nem rendelkezik megfelelő címmel, telefonszámmal vagy Facebook-oldallal. Gyorsan összerakott, hiányos információkkal rendelkező weboldalak is gyanúsak lehetnek. A domain nevében szereplő márkanév vagy az aktuális év szintén a gyanús webshopokra utalhat.
Olyan cégek is vannak, akiknek szándékukban áll terméket küldeni a pénzünkért, de az nem felel meg a megrendeltnek, hanem valamilyen silány kacat - ilyenbe futott bele Reviczky is. Azokat a cégeket, amelyek blokkolják a negatív vélemények megosztását a Facebook-oldalukon, szintén tekintsük potenciális csalónak, mivel ezzel megpróbálják elkerülni, hogy mások negatív tapasztalatokat osszanak meg.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,22 százalékos THM-el, havi 143 171 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,42%, a Magnet Banknál 6,76%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,79%, míg a Raiffeisen Banknál pedig 7%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Ilyen esetben működik a webshop, le is tudjuk adni a rendelést, azonban teljesen mást kapunk kézhez. A kiszállított termék rossz minőségű, lehet, hogy még a kategória sem egyezik a megrendelt termékkel. Sajnos többnyire esélyünk sincs visszaküldeni. A webshoppal lehetetlen kapcsolatba lépni, sem működő telefonszámot, sem közeli székhely címet nem találunk hozzá
- nyilatkozta korábban Várhegyi István, az OKE.hu webshop tulajdonosa.
Címlapkép: YouTube