Pénzcentrum • 2025. március 12. 09:25
A kormány újabb gazdasági beavatkozásként 30 alapvető élelmiszer kiskereskedelmi árrését maximálja 10 százalékban március 17-től május végéig. A szakértők szerint az intézkedés akár növelheti is az inflációt, mivel a kereskedők más termékek árában kompenzálhatják a bevételkiesést - írta meg a Népszava.
Mint ahogy arról korábban beszámoltunk, kormányhatározat alapján "árrés-stop" kerül bevezetésre a magyar boltokban, üzletekben. Ezt többek között a friss magyar inflációs adat is indokolja - habár a kormány szerint elsősorban az "indokolatlan árdrágulás" áll ennek a hátterében.
Újabb inflációs sokk felé tart az ország, amire a kormány a 2022-2023-as időszakhoz hasonlóan ismét közvetlen beavatkozással reagál. A februári inflációs adatok a várakozásokkal ellentétben gyorsulást mutattak: a fogyasztói árak 5,6 százalékkal, az élelmiszerárak pedig 7,1 százalékkal emelkedtek az előző év azonos időszakához képest.
Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter szerint márciusban az élelmiszerárak emelkedése már 9-10 százalékos lehet. A kormány ezért úgy döntött, hogy 30 alapvető élelmiszer esetében 10 százalékban maximálja a kiskereskedelmi árrést, vagyis a bolt beszerzési ára és a fogyasztói ár közötti különbséget.
Az MBH Bank elemzői szerint az árrések befagyasztása nem feltétlenül eredményez inflációcsökkenést. Fennáll a veszélye, hogy a kereskedők más termékeken próbálják majd kompenzálni az elvesztett bevételeket. A fogyasztói kereslet továbbra is erős maradhat a béremelkedések és kormányzati intézkedések miatt, ami növeli a vállalatok árazási mozgásterét.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,89 százalékos THM-el, havi 150 768 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az ERSTE Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,9%, a Magnet Banknál 7,03%, a Raiffeisen Banknál 7,22%, míg az UniCredit Banknál pedig 7,29% . Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Kozák Tamás, az Országos Kereskedelmi Szövetség főtitkára szerint az intézkedés azt jelenti, hogy az árképzésben el kell szakadni a tényleges költségektől. Hangsúlyozta, hogy a kereskedők árrése valójában jóval alacsonyabb, mint amit a kormányzati kommunikáció sugall.
Az Agrárközgazdasági Intézet adatai alapján a kormány által említett 40-80 százalékos árrések túlzónak tűnnek. A vizsgált termékek többségénél ennél jóval alacsonyabb különbségeket találtak. Szakértők rámutatnak, hogy az árrésből kell finanszírozni az üzletek teljes működését, beleértve a rezsi- és alkalmazotti költségeket, valamint a fejlesztéseket is.